Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A hirdetések kattintásonként számolt díjának 9 százalékos csökkenése mellett is nőtt a Google negyedéves bevétele és nyeresége.
A Google pénzügyi szempontból a világ egyik legsikeresebb vállalata, de kihívást jelent számára az alkalmazkodás a felhasználók szokásaihoz. Régebben kizárólag számítógépeket és laptopokat használtak az emberek, de mostanra többeknek az okostelefon és a táblagép lett az elsődleges eszköz az internet eléréséhez.
A Google számára ez annyiban probléma, hogy az interneten hirdetők nem hajlandóak annyit fizetni egy okostelefonon megjelent reklámért, mint egy laptopon megjelent hirdetésért. Válaszlépésként a Google folyamatosan csökkenti a reklámokért felszámolt díjakat, 2014 első negyedéve már a tizedik egymást követő negyedév volt, mikor visszaestek az árak.
A reklámbevételek összeomlása nem következett be, az árcsökkentést ellensúlyozta a nagyobb értékesített mennyiség. A Google-nál megjelenő reklámokra 26 százalékkal több kattintás érkezett, mint egy évvel korábban.
2014 első negyedévében a cég nyeresége 3,45 milliárd dollár volt, azaz részvényenként 5,04 dollár, 2013 első negyedévében még csak 3,3 milliárd dollár, azaz részvényenként 4,97 dollár. Az összesített bevételek ugyanebben az időben 19 százalékkal nőttek, elérve a 15,4 milliárd dollárt. A növekedés ellenére az eredmények elmaradtak a piaci várakozásoktól.
A Google működési kiadásai emelkedtek, ezt részben vállalati felvásárlásai és 2300 új alkalmazott felvétele magyarázta. A cégnél majdnem két éve hoztak létre ennyi új munkahelyet egy negyedév alatt, mint most.
Az internetes keresőszolgáltatás mellett a Google tovább bővíti befektetéseinek körét. Az Android operációs rendszer és a Chrome internetböngésző sikere után most az a kérdés, hogy milyen fogadtatásban részesül a Google Glass okosszemüveg és a cég automatizált, vezető nélküli autója.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.