Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Reachmedia saját fejlesztése valós időben jeleníti meg egy infografikán a kampányok eredményeit.
A ReachMedia új vezetői riport modult fejlesztett Maxima emailmarketing-szolgáltatásához. A megoldásnak köszönhetően a megrendelők a jövőben már nem csak számokban, de grafikusan, egy infografikán is azonnal, valós időben ellenőrizhetik e-mail kampányaik eredményeit.
Az infografika a főbb mérőszámok – átkattintási arány, megnyitási arány stb. – mellett a demográfiai mutatókat is megjeleníti, így az ügyfelek arról is azonnal áttekintést kapnak, hogy az e-mailben megfogalmazott üzenetre kik a legfogékonyabbak.
„Az új funkciónak köszönhetően gyakorlatilag egy pillanat alatt, különösebb elemzés nélkül kiderül, hogy jól határoztuk-e meg a célközönséget, vagy hogy a kreatív működik-e az adott üzenettel. Így sokkal hatékonyabban, gyorsabban el lehet végezni az esetleges finomhangolásokat, növelve ezzel az e-mail kampányok hatékonyságát” – a cég közleményében így jellemezte a szolgáltatást Fialka Krisztina, a Reachmedia cégvezetője a Kreatívnak.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.