szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A meghosszabbított határidőig sem fizette ki a vételárat a felszámolás alatt lévő kapuvári húsüzem vevője. Most minden jogkövetkezmény nélkül felmondhatják az arab befektetőkkel kötött szerződést.

A szerdai meghosszabbított határidőig sem fizette ki az évek óta álló kapuvári húsgyár árát az a társaság, amely májusban pályázaton nyerte el a felszámolás alatt lévő üzem felvásárlásának lehetőségét – írta csütörtöki számában a Kisalföld.

Kovács Csaba, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az újságnak elmondta: a korábban kikötött 45 nap után további 8 napot már adtak a pályázaton nyertes társaságnak – a lap információja szerint 650 millió forintos – vételár-befizetésre; ezt követően minden jogkövetkezmény nélkül felmondhatják az arab befektetőkkel kötött szerződést.

Az arabok a megyei lap értesülése szerint a 40 milliós előleget ezzel bukják, igaz, az összeget nem készpénzben tették le. A Kisalföld úgy értesült, az arab befektetők még tesznek egy próbát, hétfőig megpróbálják megmenti a szerződést.

A kapuvári húsgyár megmentőjének tekintett arab befektetőkről nemrég írtunk. Több furcsaság is körülvette a befektetőket és a tervet. Előbb erőművet akartak vásárolni, de lecsúsztak róla, így bejelentkeztek a kapuvári húsgyárra. Amely sertésvágóhíd, át akarják alakítani marhavágóhíddá és -feldolgozóvá, de a környéken nincs nagyon marha. A 650 milliós vételár helyett pedig ennyiért bárhol felépíthettek volna egy új marhafeldolgozót, ahol van elég szarvasmarha, mondták szakmabeliek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!