Szexi, és a profitot is növeli, de hogyan kapcsolódhat egy kisebb cég ehhez a trendhez?
Ötlépcsős útiterv a fenntarthatósági célkitűzések üzleti stratégiába építéséhez.
A férfi Török Szabolcsként mutatkozik be, a nő több álnevet is használ. Bejelentkeznek, fogyasztanak, hosszabbítanak, még többet fogyasztanak, aztán a számlát hátrahagyva lelépnek. Az eddigi kár 3 millió forint.
Eddig 4 budapesti szállodából távozott fizetés nélkül egy csaló pár. A kár eléri a 3 millió forintot – írta a Szállás.hu pénteken.
A pár férfi tagja ellen egyébként már egy másik ügyben is nyomozást folytat a Nemzeti Nyomozó Iroda, különösen nagy értékben elkövetett csalásért.
A pár május végén kezdte járni a budapesti szállodákat. Az átverés eddig minden esetben hasonló forgatókönyv szerint zajlott. „A férfi és a nő szobát foglal, majd az ott-tartózkodásuk közben akár többször is meghosszabbítják pihenésüket, végül tekintélyes fogyasztás után fizetés nélkül távoznak. A férfi mindig Török Szabolcsként jelentkezik be, míg a nő több különböző álnevet is megadott már a regisztráció során. A szálláshely elhagyásakor egy egyébként létező, Harrys Global nevű cégre hivatkoznak, amely a hátrahagyott számlát rendezni fogja.
"Az esetről az egyik szállodától hozzánk beérkező fizetési felszólítás után szereztünk tudomást. Török Szabolcsot korábban egy honlap elkészítésével bíztuk meg, de azt a felvett előleg ellenére nem szállította le, így mindkét ügyben feljelentést tettünk. Azt is megtudtuk, hogy az illető ellen már a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálódik egy harmadik ügyben, amely különösen nagy értékben elkövetett csalással kapcsolatos” – mondta Nagy Tibor, a Harrys Global hazai képviseletének ügyvezetője.
A Szallas.hu eddig 4 budapesti szállodát érintő csalást azonosított be, a kár egy-egy szálláshely esetében több 100 ezer forint. Volt olyan is, ahová végül az érvényes előfoglalás ellenére nem mentek el, illetve teltház miatt is kaptak már elutasítást. A szállodák Bonnie és Clyde-ja a legutolsó foglalást július 30-án intézte, így várható, hogy további szálláshelyeken is díjmentesen kívánják élvezni a szolgáltatásokat.
Ötlépcsős útiterv a fenntarthatósági célkitűzések üzleti stratégiába építéséhez.
2025. július 10-én lezárult a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” pályázat. Július 15-étől új forgóeszköz-finanszírozási lehetőség nyílt meg a feldolgozóipari mikro- és kisvállalkozások számára.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.
Hová tűnt a 45 éves múltra visszatekintő Magyar Formatervezési Díj, és mi lett a hazai innovációt bemutató magas színvonalú kiállítással? Amióta a Magyar Formatervezési Tanácsot a Jakab Zsófia vezette divatügynökség alá szervezte a kormány, a designból „kreatívipar” lett, és csak a nagyratörő víziók maradtak.
„Mindent megtettetek, hogy ártsatok a fiataloknak. Hoffmann Rózsától Balog Zoltánon át odáig, hogy bekúrtátok inkább az egész oktatást a rendőrség alá, mert más tervetek nem is volt, mint hogy kuss legyen.”
Érdekes, hogy a „luxizás” ellen most szót emelő Lázár magántulajdonában is volt már ilyen típusú autó.
Idén először a kormány nem utólag dob mentőövet az adósságoktól roskadozó kórházaknak.
Wimbledon friss bajnoka nemcsak az edzésben, az étkezésben sem bízik semmit a véletlenre.