Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Összevonják a francia napilap nyomtatott és internetes szerkesztőségét. Összesen 93 munkahely szűnik meg, ebből 50 újságírói. A létszámcsökkentéstől azt várják, hogy a lap 2015 végére nyereséges lesz.
A Libération című francia napilap vezetősége hétfőn bejelentette, hogy 93 munkahely megszüntetésére készül a 250 főt (köztük 180 újságírót) foglalkoztató szerkesztőségben.
A lap történetében legjelentősebb tömeges létszámleépítés célja, hogy a Libération nyomtatott változatát és internetes szerkesztőségét összevonják, és ott összesen 130-an dolgozzanak – írta közleményében Laurent Joffrin lapigazgató. Ebből arra lehet következtetni, hogy a szerkesztőségben 50 újságírói munkahely szűnik meg. A lapnál már augusztus 1-jétől lehetőség van jelentkezni az önkéntesen távozók közé, de eddig csak tucatnyian iratkoztak fel. Ez a lehetőség november 30-ig áll a munkatársak rendelkezésére.
Netre rakják a nyomtatott lapot, de fizetni kell érte
"A sajtóválság, amely kegyetlenül sújtja a napilapokat, arra késztet minket, hogy a létszámunkat mi is csökkentsük, ahogy azt a legtöbb újság teszi Franciaországban és a világban is" – indokolta a döntést a lapigazgató. Azt is bejelentette, hogy az újság honlapja hamarosan megújul az új, 130 fős szerkesztőséggel, amelynek tagjai a nyomtatott és az internetes változat számára is dolgozni fognak.
A nyomtatott lap teljes tartalma elérhető lesz ezentúl a világhálón fizetős formában. A papírváltozat teljesen meg fog újulni 2015 elején, újfajta mellékleteket és internetes fórumokat is indít a szerkesztőség, amely a költségcsökkentés érdekében kiköltözik a belvárosi székházából.
"A létszámcsökkentésnek 2015 végére nyereségessé kell tennie minket. A lap függetlensége a tét" – hangsúlyozta Joffrin.
A Jean-Paul Sartre filozófus és a lapot 2006-ig igazgató Serge July által 1973-ban alapított, baloldali elkötelezettségű és antikapitalista Libération 2001-ben még napi 174 ezer, tavaly viszont már csak 101 ezer példányban jelent meg. A csődközeli helyzetbe került szerkesztőséget július végén 18 millió euróval tőkésítette fel Patrick Drahi francia milliárdos, az Altice-csoport tulajdonosa.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.