Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Jáksó László és a Marslakók-producer Halkó Gabriella cége havi 15 ezer forintért bérelhetett reneszánsz és barokk festményeket csaknem 300 millió forint értékben. Három napig lógtak a képek egy magánlakásban, majd idő előtt felbontották a szerződést, és visszavitték a képeket.
Mindössze 15 ezer forint havi díjat kért Jáksó László cégétől a Szépművészeti Múzeum 292,5 millió forint összértékű reneszánsz és barokk műalkotások kölcsönzéséért – értesült a VS.hu, amely közzé is tette a festménykölcsönről szóló szerződést.
A szerződés eredetileg 2016 végén járt volna le, de visszamenőleges hatállyal, 2014. március 10-zel felmondták. Korábban sosem fordult elő, hogy kölcsönszerződést a lejárat előtt felbontottak volna. Egy, a helyzetet ismerő informátor szerint azért vitték vissza idő előtt a képeket a múzeumba, mert a kölcsönadott képek ügyében egyre nagyobb a médiaérdeklődés, korábban az Átlátszó is közérdekű adatigénylést nyújtott be a Szépművészetihez.
Ilyen nagy értékű műalkotásokat csak Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter engedélyével lehet kölcsönadni, de ez elmaradt. További feltétel, hogy a kölcsönző akár a nagyközönség számára is elérhetővé tegye a műveket, de erre sem került sor, mert a képeket egy magánlakásban állították ki három hónapig. Jáksóék cégének profilját elnézve az sem áll fent, hogy nemzeti kulturális érdek lenne a képek kölcsönzése.
A Szépművészeti Múzeum Jáksó László és Halkó Gabriella Brand Lab Tanácsadó Kft.-jével kötött szerződést a festményekről. A céget 2010-ben vette meg a két tulajdonos Habony Máriától, Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó húgától. Halkó Gabriella volt a köztévén megbukott, Marslakók című sorozat producere, Jáksó pedig a gyártó cég tulajdonosa. Halkó emellett a Századvég Gazdaságkutató Zrt. felügyelőbizottsági tagja is.
2013 októbere óta van rá lehetőség, hogy magánszemélyek nagy értékű műtárgyakat béreljenek, ami nagy felháborodást váltott ki szakmai körökben. Ezt csak erősítették azok a pletykák, amelyek szerint kormányközeli cégek és magánszemélyek visszaélhetnek a lehetőséggel.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?