Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Kelet-Magyarországon hoz létre logisztikai központot a legnagyobb oroszországi élelmiszer-kiskereskedelemi lánc, a Magnyit. A hálózat atyja Szergej Galickij, aki egy krasznodari boltból indulva építette fel a birodalmát.
„Mindig alacsony árak” – ez a jelmondat áll valamennyi oroszországi Magnyit élelmiszerbolt bejárata fölött. A jelek szerint a vásárlók hisznek a tízmilliárd dolláros vagyont felhalmozott alapítónak, a 47 éves Szergej Galickijnak: a két évtizeddel ezelőtt megnyitott krasznodari boltból kinőtt hálózat ma már több mint nyolcezer egységből, köztük 167 hipermarketből áll, s a vevők tavaly 580 milliárd rubelt költöttek a Magnyitnál, harminc százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
A gyors növekedés nem állt meg: miután a Magnyit 2013-ban átvette a legnagyobb oroszországi kiskereskedelmi lánc címet, az idén várhatóan újabb 1400 üzlete nyílik. A legtöbb bolt a 140 millió lakosú ország európai felében üzemel, ám az utóbbi években az Urálon túli Szibéria meghódítása is megkezdődött. „A Magnyitnak jó esélyei vannak. Ha valaki nem tudja kifizetni az ő árait, akkor egyáltalán nincs pénze enni” – vélekedett Borisz Vilidnyickij, a brit Barclays bank oroszországi leányvállalatának elemzője, aki szerint a Magnyit a jelenlegi hat százalékról tíz fölé tornázhatja piaci részesedését. A legolcsóbbnak tartott, ám nem éppen igényesen kialakított üzletbelsőiről ismert hálózat előretörésének egyik fő oka, hogy az orosz vásárlók egyre tudatosabbá válnak: miután 2009-ben Oroszországot is megérintette a világgazdasági válság szele, a vevők jobban megnézik, hol és mire költik el rubeljeiket.
A Magnyit elsősorban azzal képes alacsonyan tartani árait, hogy egységes és jól szervezett, egyebek mellett 5500 kamiont és 23 szállítmányozási központot, valamint automatizált készletnyilvántartó programot magába foglaló logisztikai rendszert működtet. Míg a konkurensek több bolthálózatot is üzemeltetnek – a bankszférában és az olajiparban is jelen lévő Mihail Fridman nevével fémjelzett X5 nevű lánc például a diszkontárakat ajánló Pjatyorocskát és Kopejkát, illetve a magasabb árkategóriába tartozó Perekjosztokot –, addig Galickijék egységesen lépnek fel, és jobb árakat tudnak kikényszeríteni a szállítóktól.
Az orosz piacon jelenleg a diszkont- és a hipermarketszegmensben dúl a legádázabb harc, elemzők szerint öt éven belül a jelenlegi 60-ról 75 százalékra emelkedik az alacsonyabb árakat ígérő üzletek részesedése a forgalomból. Közben úgy tűnik, hogy a külföldiek nem igazán rúgnak labdába: az amerikai Wal-Mart és a brit Tesco egyelőre nem jelent meg Oroszországban, míg a francia Carrefour csak néhány hónapig bírta a harcot a helyi vetélytársakkal. Eredményesebb az ugyancsak francia Auchan, illetve a német Metro. Az Oroszországban „Asanként” ismert hálózat immár szinte valamennyi jelentős Moszkva környéki bevásárlóközpontban jelen van, míg a Metro az idén bővíti hálózatát.
A verseny annak ellenére nem lohad, hogy az elemzők szerint – az európai országrész telítődése, illetve a gazdaság lassulása miatti keresletcsökkenés következtében – a következő években megtorpan a kiskereskedelmi forgalom korábban látványosan gyors, néha a tíz százalékot is elérő növekedése Oroszországban. „Nem értem, miről fantáziálnak a befektetők. Ha minden évben hatvan-hetven százalékos forgalomnövekedésre számítanak, akkor ne a Magnyitba tegyék a pénzüket, hanem a Las Vegas-i kaszinókba” – fakadt ki a közelmúltban Galickij, aki amiatt lett mérges, hogy a prognosztizáltnál lassabb forgalomnövekedés hatására húsz százalékkal esett cége részvényeinek londoni árfolyama. A Magnyit 2006-ban ment tőzsdére, de a vezérigazgatói poszthoz makacsul ragaszkodó Galickij jelenleg is több mint ötvenszázalékos tulajdont mondhat magáénak.
A hazai növekedési lehetőségek szűkülését a Magnyit részben külföldi terjeszkedéssel igyekszik ellensúlyozni. A 220 ezer alkalmazottnak munkát adó cég a múlt héten döntött arról, hogy jelentős logisztikai és fuvarozási bázist hoz létre a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, s az ezer kamionnal dolgozó központ legalább kétezer embernek ad majd munkát. A várhatóan még az idén meginduló beruházás jelentőségét növeli, hogy az előzetes nyilatkozatok szerint a Magnyit több milliárd forint értékben vásárolna Magyarországon élelmiszert.
NÉMETH ANDRÁS
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.