Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A szerb Air Serbia után a szlovén Adria Airways is arab kézbe kerülhet. Sajtóhírek szerint Szlovénia államfője ugyanis arra sürgette a Qatar Airwayst, hogy vásároljanak részesedést a szlovén légicégben.
A posztjugoszláv térségben már a második légitársaság kerülhet arab kézbe. Borut Pahor szlovén államfő ugyanis nemrég arra sürgette a katari emírt, hogy a Qatar Airways vásároljon részesedést a szlovén Adria Airwaysben – írja a Balkans.com.
A hírek szerint az ajánlatot a szlovén köztársasági elnök múlt csütörtökön tette meg az emírnek Dohában, példaként pedig az Air Serbiát hozták fel, melyben a szintén arab Etihad Airways vásárolt 49 százalékos tulajdonrészt. A katariak korábban még azt mondták, hogy az organikus növekedésben hisznek (tehát nem a felvásárlásban), ám a múlt évben a cég vezérigazgatója már nem zárta ki a felvásárlásokat akkor, ha jelentős szinergiákat lehet megvalósítani a cégek között, és nem vesznek terhet a nyakukba.
Időközben arról is lehetett hallani, hogy a Qatar Airways élénken érdeklődik az olasz Meridiana légitársaságot is tulajdonló Alisard Holdingban történő tulajdonszerzés iránt, ez már csak azért is lehet érdekes, mivel a cég riválisa, az Etihad Airways nemrég szerzett 49 százalékos tulajdonrészt az Alitalia légitársaságban.
A szlovén kormány most abban bízik, hogy a katariak komoly figyelmet szentelnek ajánlatuknak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.