Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A dollár erősödése és az éleződő verseny a Harley Davidson profitjára is kedvezőtlenül hatott – közölte csütörtökön a vállalat.
A legendás amerikai motorkerékpár-gyártó cég jelentése szerint a múlt év negyedik negyedében nettó nyeresége éves szinten 1,2 százalékkal 74,5 millió dollárra csökkent, miközben az értékesített járművek száma csekély mértékben, 539 darabbal 47 157-re emelkedett.
Az Egyesült Államokban 1,6 százalékkal csökkentek, a világ többi részén viszont 9,2 százalékkal nőttek az eladások. Az árbevétel összességében 0,8 százalékkal 1,2 milliárd dollárra emelkedett.
Május óta a dollár 20 százalékkal erősödött a vezető valutákat tartalmazó kosárral szemben, így csökkent a más devizákban keletkezett bevétel dollárban számolt értéke, az Egyesült Államokban gyártott termékek exportja pedig jelentősen megdrágult.
A Harley költségei túlnyomó részt dollárban merülnek fel, míg a bevétel harmada exportból származik. A vállalat vonakodik úgy csökkenteni a költségeket, hogy nagy mennyiségben importál alkatrészeket, mert úgy tartja, hogy a márka ereje szempontjából mind az Egyesült Államokban, mind külföldön létfontosságú a made-in-U.S.A. címke.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.