Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A reklámpiac nagy szereplői csak nyerhetnek az adókulcs egykulcsossá tételével, a kis és közepes árbevételű, mintegy 1400 cég közül sokan ellehetetlenedhetnek – állítja a Bisnode, nemzetköz cégminősítő legfrissebb elemzésében.
Az a kormányzati elképzelés, hogy egységesítik a reklámadót, és kiterjesztik a félmilliárd forint éves árbevétel alatti cégekre is, súlyos terhet jelentene a kisebb médiaszolgáltató cégeknek. A médiapiac kisebb cégeinek csaknem fele már most is veszteségesen működik, így nekik egy újabb adóteher könnyen a véget is jelentheti.
A kormányzat által tavaly bevezetett, világszinten egyedülálló többkulcsos reklámadót az Európai Bizottság is aggályosnak nevezte.
Bár a mostani módosító javaslat egységes kulcsot határozna meg minden cég számára, ezzel nehéz helyzetbe kerülnének a jelenleg még adómentes sávban lévő kisebb vállalkozások. Az adómentesség eltörlése hasonlóan nehéz helyzetbe hozhatja azokat a kereskedelmi és szolgáltató cégeket is, akik reklámok megrendelőiként, vagy akár saját felületükön hirdetve a jelenlegi szabályozás szerint még adómentességet élveznek a reklámköltéseik után.
A Bisnode rövid elemzésben vizsgálta, milyen hatások várhatók a médiaszolgáltatók piacán a törvénymódosítás következtében. A magyar médiapiacot nagyságrendileg 1400 műsorszórással, illetve lapkiadással foglalkozó vállalkozás alkotja a Bisnode adatbázisa szerint. A piac több mint 96 százalékát az 500 millió Ft árbevétel alatti cégek alkotják, ők viszont így is csak 8 százalékát adják a teljes piac árbevételének. Az ágazat összárbevételének 72 százalékát néhány mamutcég gyűjti be, e cégek éves bevétele 10 milliárd Ft feletti – és jelenleg is a reklámadó hatálya alá esnek.
Az egy cégre jutó bejelentett alkalmazottak száma átlagosan 4,15 fő a szektorban, ennek oka a jelentős számú kisebb méretű cégnél keresendő, a cégek 86 százaléka kevesebb mint 5 főt foglalkoztat, míg a 20 fő feletti létszámú cégek a piacnak mindössze 5 százalékát teszik ki. A szektor pénzügyi kockázatosságát vizsgálva a kevésbé kockázatos ágazatok közé tartozik a Bisnode cégminősítése alapján. A szektor cégeinek közel 73 százaléka már több mint 10 éve működik, 60 százalékuk pedig is kimondottan jó likviditással rendelkezik, annak ellenére, hogy a 2013-as évet a szektor 40 százaléka zárta veszteségesen.
Bár a pontos adókulcs még nem ismert, többször történt hivatkozás az Ausztria által alkalmazott 5 százalékos kulcsra, aminek mértéke a legmagasabb jelenleg Európában. Az elemzés elkészítésekor a Bisnode a rádió- és tévéműsor szolgáltatási, illetve a napilap- és folyóirat-kiadási főtevékenységet folytató vállalkozások 2013-as pénzügyi beszámolóinak árbevétel sorait használta. (Az egyszerűbb számítások végett feltételezte továbbá, hogy ezen vállalkozások teljes árbevétele reklámadó-köteles tevékenységből származik, illetve az egykulcsos adó mértékét 5 százalékkal kalkulálta.)
Az alábbi táblázat azt mutatja, hogyan ugrik meg az adóalanyok köre az adómentes sáv eltörlésével:
Az egysávos adókulcs bevezetésének abszolút győztese a M-RTL Zrt. (közismert nevén RTL Klub-csoport) lenne, aki a törvény módosításával több, mint 3,7 milliárd forinttal kevesebb adó megfizetésére kényszerülne. A nagy vesztesek viszont egyértelműen a kisebb, 500 millió Ft árbevétel alatti cégek lesznek, és ugyancsak több adót fizetnek majd az 0,5-5 milliárd Ft árbevételű cégek. A piac erre várhatóan elbocsátásokkal, költségcsökkentéssel, illetve áremeléssel fog reagálni. Keleti József, a Bisnode Country Managere a szektor kockázatosságának növekedésében, a fizetőképesség romlásában, illetve a kisebb, tartalékokkal nem rendelkező cégek megszűnésében látja az adóváltozás legnagyobb veszélyeit.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
Az üvegtábla egy zebrára esett, nagy szerencse, hogy senki nem sérült meg.