Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) tavaly közel 43 ezer ügyben járt el, ezek során mintegy 711 millió forint bírságot állapítottak meg, ez 230 millió forinttal alacsonyabb az előző évinél – közölte a Napi Gazdasággal Szente István főigazgató.
Az újság csütörtöki cikke szerint a legnagyobb ügyszámot (több mint 25 ezer) a kereskedelmet érintő ellenőrzések kapcsán rögzítették, de jelentős volt a piacfelügyeleti ügyek száma (10 ezer) és a közszolgáltatások területén lefolytatottaké is (7 ezer).
A múlt évben 40 ezerrel több – összesen 104 ezer – panaszt regisztráltak, mint egy évvel korábban, de ezek jellemzően információkérésre szorítkoznak, az NFH aktív közbeavatkozását igénylő bejelentések száma folyamatosan csökken.
A hatóság tavaly változatlanul prioritásként kezelte az árubemutató rendezvényeket, ezek körében 99 vizsgálat zajlott és 68 esetben derült fény jogsértésre. A főigazgató azt mondta, mivel az arány megegyezik az előző évivel, a javulás elmaradása miatt jogszabályi szigorítást javasolnak a jogalkotónak. Az előző év újdonsága, hogy az ellenőrzéseket a kuponos oldalakra is kiterjesztették: a 19 ilyen profilú weboldalból 18 nem tett eleget a kötelezettségeknek.
A kiskorú személyek alkohollal és dohánytermékekkel való szabálytalan kiszolgálását a trafikok 29 százalékánál tárták fel; ez az arány a vendéglátó-ipari egységekben már 38 százalék, a kereskedelmi egységekben pedig 54 százalék volt. Az elektronikus kereskedelemben az ellenőrzött szolgáltatók 80 százalékánál találtak kifogást, ez a 2013-as év adataihoz viszonyítva 10 százalékpontos romlás.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentőknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.