Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Fidesz frakcióvezetője a TV2-ben azt ígérte, mind a 22 ezer kisrészvényes vissza fogja kapni a pénze nagy részét. Reméli, hogy még márciusban elfogadja az ehhez szükséges törvényt a parlament.
Rogán Antal szerint vissza fogja kapni pénze nagy részét az a 22 ezer ember, akinek 6 millió forintnál kisebb összegű befektetése volt a bedőlt pénzügyi vállalkozásoknál.
Éppen ennek anyagi alapjait kívánják megteremteni azzal a törvényjavaslattal, amely lehetővé tenné, hogy még a büntetőeljárás befejezése előtt a bíróság zárolhassa a károkozó pénzügyi szervezetek, illetve a tisztségviselők, továbbá érintett könyvvizsgálók személyes vagyonát – közölte a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője a TV2 Mokka című műsorában kedden.
Úgy vélekedett, hogy vállalati kötvénykibocsátás esetén a befektető-védelemnek is kártérítési kötelezettsége van, ám azt tudomásul kell venni, hogy például egy kötvény megvásárlása esetén nagyobb a személyes kockázat, mint egy bankbetétnél.
Rogán Antal kifejezte reményét, hogy az Országgyűlés még márciusban elfogadja a törvényt, ami már húsvét előtt érvénybe léphet. Ehhez az kell, hogy az ellenzék is hozzájáruljon a házszabálytól eltéréshez – emlékeztetett a kormánypárti politikus, megjegyezve: ellenkező esetben ugyanis azt nyilvánítaná ki, hogy nem a befektetők, hanem a brókerek oldalán áll.
Arra a kérdésre, hogy nem tartja-e furcsának, hogy miközben a Buda-Cash-ügyben már előzetes letartóztatások is voltak, a Quaestor vezetőit még ki sem hallgatták, Rogán Antal azt válaszolta, hogy furcsának tartja, és gyors cselekvést vár a nyomozó hatóságtól.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.