Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Évtizedek óta nem látott lépést húzott meg a Coca-Cola: kisebb kiszerelésekre váltott. Mindez felemásan jutott el a boltokba, van olyan kiszerelés, amely drágult, de akad olyan, amelyik olcsóbb lett.
A Coca-Cola az elmúlt hetekben évtizedes távlatban is ritka lépést tett. Kisebb kiszerelésekre váltott, ennek eredményeként megszűnik 2 és a 2,5 literes palack, helyette jött, az 1,75-ös és 2,25-ös kiszerelés, emellett a cég az árakat is módosította. Bányi Kata, Coca-Cola HBC Magyarország kereskedelmi és marketingigazgatója a Mindenár.hu-nak azt mondta: "A szénsavas üdítőitalok nagykereskedelmi ára módosult, 2 százalékkal emelkedett. Az egész évben tartó akciók miatt a literes árak a cég tervei szerint nem vátoznak, így a [a kiszerelés méretének csökkentése miatt] az új termékek palackos ára kedvezőbb lesz."
Kérdés persze, hogy az árak valóban lépést tartanak-e a méretcsökkentéssel, a kereskedelemben ugyanis bevett szokás, hogy a mennyiséget csökkentik, mikzöben az árat meghagyják a gyártók, kereskedők. Ezt a trükkös áremelést hívják legrammozásnak.
A Mindenár.hu vizsgálatából az derült ki, hogy a régi, nagyobb kiszereléseknél a literenkénti ár az újakhoz képest -4 és +4 százalékkal változott függően a mérettől. Azaz lényeges különbség eddig nem történt a méretcsökkentés eredményeként.
További részleteket itt lehet olvasni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.