Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A modellváltás technológiai feltételeinek megteremtése miatt csökkent a Magyar Suzuki forgalma és nyeresége tavaly. A Magyarországon gyártott új Vitara modell piaci sikere azonban az idén akár értékesítési rekordot is hozhat a vállalatnak – közölte a társaság.
A Magyar Suzuki (MS) Zrt. a márciusban zárult 2014/2015-ös pénzügyi évben 1,539 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el az előző évi 1,567 milliárd euró után.
A nyereség 19,1 millió euró lett, az előző évinél 46,4 százalékkal alacsonyabb. Tavaly a Magyar Suzukinak saját gyártmányú autók értékesítéséből 1,457 milliárd euró bevétele származott, ami 0,8 százalékkal maradt el az előző évitől.
A vállalat tavaly 147 ezer járművet gyártott, 9 százalékkal kevesebbet az előző pénzügyi évi 161 ezernél. A saját gyártású autók értékesítési darabszáma a 2013-as 157 755-ről 150 587-re csökkent, a magyarországi értékesítés viszont 16 százalékkal 4652-re nőtt 4007-ről.
A Magyar Suzuki vezetői a modellváltásra való technikai felkészülésnek tulajdonították a 2014/2015-ös pénzügyi évben elért előző évinél alacsonyabb forgalmi adatokat, a nyereség csökkenését pedig a jelentős mértékben megemelkedett értékesítési költségekre vezették vissza.
Az értékesítési árbevételnek az eladási darabszámnál kisebb mértékű csökkenését a magasabb kategóriás modellek növekvő részarányának tulajdonította Krisztián Róbert értékesítési igazgató.
Oura Rjóicsi termelési igazgató a tájékoztatón azt mondta, hogy idén tavasszal bemutatott Suzuki Vitara modell piaci sikerének köszönhetően a Magyar Suzuki idei eladásai az eredetileg tervezett 165 ezret "akár 10-15 ezerrel is felülmúlhatják".
Gyurján Ildikó pénzügyi vezérigazgató-helyettes pedig jelezte, hogy az értékesítési árbevétel is minden bizonnyal meghaladja majd a tervezett 1,7 milliárd eurót, bár azt még korai lenne megbecsülni, hogy mennyivel. A Magyar Suzuki eddigi rekordja 2013/2014-es pénzügyi évben elért 1,567 milliárd eurós értékesítési árbevétel volt, ami 11,6 százalékkal haladta meg az előző évit.
Krisztián Róbert értékesítési igazgató szerint a Vitara saját szegmensében az értékesítési statisztikák élére került Magyarországon. Áprilisban 647 autót adott el a Suzuki, amivel 9,61 százalékos piaci részesedésre tett szert, és az eladások egyharmadát pedig már a Vitara adta.
Jól halad a Vitara exportja is, hiszen a kocsiból a gyártás megkezdése óta már több mint 28 500-at exportált a Suzuki. A gyártás beindításakor a Magyar Suzuki eredetileg 70 ezer Vitara előállítását tervezte az első évében. Az autót egyelőre csak az európai piacokra exportálják, de az eladásokat fokozatosan kiterjesztik arra a 81 országra, ahová az S-CROSS modelleket is szállítják.
Az értékesítési igazgató jelezte, hogy a Suzuki a magyarországi kínálatot az idén egy új importmodellel, a Celerio városi kisautóval tervezi bővíteni.
Takeucsi Naojuki vezérigazgató a vállalat terveiről szólva azt mondta, hogy a hangsúlyt elsősorban a versenyképesség fokozására, illetve a beszállítóknál a minőség javítására helyezik majd.
Szerinte a Magyarországon gyártott S-Cross modell eladásai Japánban bizonyítják, hogy az esztergomi autók minősége megfelel a világszínvonalnak, "a minőségbiztosítás azonban egy soha véget nem érő folyamat" – hangsúlyozta. A Magyar Suzuki jelenleg mintegy 350 európai beszállítóval dolgozik, ebből 77 magyar.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.