szerző:
Nol
Tetszett a cikk?

Mészáros Lőrinc eladta cégbirodalmának egyik zászlóshajóját a Bakony Hús Kft.-t. Persze jól járt, és ha minden igaz, hamarosan a menzákon is találkozhatunk a cég termékeivel.

A Veszprém közelében lévő húsüzemet eddig a Búzakalász 66 Felcsút Mezőgazdasági Kft. tulajdonolta, amely Mészárosék élelmiszeripari birodalmának központi cége – írja a Nol. A vevő pedig a Benoit and Augusten Húsipari és Kereskedelmi Kft., amiben az a különösen érdekes, hogy képes volt megvásárolni a húsüzemet, pedig nyilvánvalóan Mészáros nem adta ingyen.

A Bakony Hús tavaly mintegy 1,4 milliárd forintos forgalmat és 200 millió forintos adózott profitot produkált, ami azért is szép teljesítmény, mert a cég állítólag nem tud versenyképes áron húst termelni,  részben a magyar piacon nagy mennyiségben terített import fagyasztott tőkehús miatt, illetve a versenytársak egy része egyszerűen minőségben jobbat kínál.

Információk szerint a cég ingatlanvagyonát és a berendezések értékét 300 millió forint körüli összegre értékelték. Ezt és a tavalyi profitot figyelembe véve, akár egymilliárd forint felett is lehetett a vételi összeg.

A vevő Benoit and Augusten Kft.-ről nem sokat tudni, tavaly októbere óta fut ezen a néven, azelőtt Simglass Kft.-nek hívták, és porcelán- és tisztítószer-nagykereskedelem volt a fő tevékenysége. Ez év elején azonban élelmiszeriparral kapcsolatos tevékenységeket is felvett, márciusban pedig az ingatlanfejlesztő szót a nevében a húsipari és kereskedelmi összetétel is felváltotta. Ezzel egy időben pedig félmillióról 303 millió forintra emelték a cég jegyzett tőkéjét. Történt mindez úgy, hogy 2014-ben a cég adózott eredménye nem érte el a 70 millió forintot, igaz, 2012-ben bő 400 milliós haszonnal zártak.

Benoit and Augusten cég egyedüli tulajdonosa a cégadatbázis szerint: Bihari Ágnes, akinek a férjének Bihari Attilának számos érdekeltsége van a közétkeztetési piacon, egyebek között társtulajdonosa az egri Markhot Ferenc Kórház élelmezését ellátó Kórház- és Menzaétkeztetés (KEM) Szolgáltató Kft.-nek.

Állítólag a deal része, hogy az új gazda vaskos megrendelésekhez juthat az államosítás előtt álló közétkeztetési ­piacon.

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!