Lakner Zoltán lesz a 168 Óra főszerkesztő-helyettese

Jolsvai András, aki 1997 óta töltötte be ezt a posztot, felmondott.

  • MTI MTI
Lakner Zoltán lesz a 168 Óra főszerkesztő-helyettese

Felmondott Jolsvai András, 168 Óra főszerkesztő-helyettesese, aki 1997 óta töltötte be ezt a pozíciót - írja a 24.hu. Mester Ákos volt főszerkesztő szintén távozott a Brit Média tanácsadó testületéből.

A lap úgy tudja, a jövő héten írják alá az új főszerkesztő-helyettes, a politológus Lakner Zoltán szerződését.

A hírt a 24.hu-nak Jolsvai András is megerősítette telefonon, elmondása szerint ő maga kezdeményezte a váltást, de döntése hátteréről nem mondott semmit. Jolsvai arra sem kívánt reagálni, hogy a napokban Megyeri András Jonatánt, a Telegráf Kft.-t felvásárló Brit Media és a Telegráf Kft. (volt) ügyvezetőjét a bíróság 5 évre eltiltotta a cégvezetéstől, illetve a kiadónál a sajtóhírek alapján késnek a fizetések is.

Mester Ákos, a lap egykori főszerkesztője ugyancsak felmondott, ő eddig a 168 Órát felvásárló Brit Media Kft.-nél volt tanácsadó, amire azután kérték fel, hogy a hetilap éléről idén, 27 év főszerkesztést hátrahagyva április elsején távozott.

Mester Ákos telefonon azt mondta a 24.hu-nak, hogy valóban ő kezdeményezte a változást, de okairól ő sem akart beszélni a nyilvánosságnak.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.