Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Újabb gazdaságban, ezúttal a Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsán jelent meg a madárinfluenza vírusa – közölte a Földművelésügyi Minisztérium.
A fertőzött kacsatartó gazdaság körül három kilométer sugarú védőkörzetet, és tíz kilométer sugarú megfigyelési körzetet rendel el a hatóság. A vírus terjedésének megakadályozása érdekében a fertőzött állomány leölését az állategészségügyi szolgálat szakemberei már a gyanú alapján megkezdték.
A kimutatott szerotípus (H5N8) megegyezik a 2016. november 3-án Békés megyei pulykaállományban kimutatott vírustörzzsel – közölte a szaktárca.
A minisztérium közleménye szerint a vadmadarak valószínűsíthető fertőzésközvetítő szerepe miatt Bognár Lajos országos főállatorvos már a betegség korábbi megjelenésénél, 2016. november 3-án az egész országra kiterjedően elrendelte, hogy a baromfikat kizárólag teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni és itatni. A takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani és tárolás során biztosítani kell, hogy a takarmányhoz ne férjen hozzá idegen fajú állat.
A H5N8 vírustörzs a baromfiállományokra veszélyes, emberi megbetegedést nem okozott.
Az elmúlt napokban több európai országból is tájékoztatás érkezett arról, hogy elhullott vadmadarakban azonosították a madárinfluenza megbetegedést. A betegségről, az aktuális információkról a Nébih folyamatosan frissülő cikkeiben lehet tájékozódni a http://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza honlapon – közölte a szaktárca.
Milliárdokat bukhat a baromfiágazat a madárinfluenza miatt
Jelentős károkat okozhat a baromfiágazatnak a múlt héten bejelentett madárinfluenza, bár a szakemberek szerint járványtól nem kell tartani, az Európai Unión kívüli országokba irányuló export vélhetően alaposan megcsappan majd - írja a Magyar Idők hétfői számában.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.