Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Töröltette svájci lakcímeit Csányi Attila, miután a közelmúltban a Világgazdaság újságírói felhívták a figyelmet, hogy több magyar üzletember is egy svájci kisváros lakójaként szerepel a cégnyilvántartásokban. Az érintettek közül az OTP-vezér fia volt az egyetlen, aki válaszolt a kérdésre – azzal magyarázta az appenzelli címet, hogy tanulmányai során több helyen is lakott külföldön, de úgy tűnik, még nem minden változást vezettek át a cégnyilvántartásban.
A Pick Szegednél és a Bonafarmnál most valóban átírták a svájci helyszínt egy rózsadombira, igaz, az eddigi nyilvántartás szerint Csányi Attila Appenzell két különböző utcájában lakott 2012 és 2016 között: a Pick Szegednél a Schlötterstrassén, a Bonafarmnál a Forrenböhlstrassén. A svájci városkában fellelt másik három üzletember, Ádámosi György, Erős János és Zsuga János az e-Cégjegyzék adatai szerint még nem lépett az ügyben. Holott olyan fiktív adat szolgáltatása, amelyről tudja az adatszolgáltató, hogy nem valós, mégis bekerül egy közhiteles nyilvántartásba, közokirat-hamisításnak számít.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Viharba került a spanyolországi Alicantéból Rómába tartó Wizz Air-járat, a hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak és kiabáltak az utasok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.