Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Arra kérték a vásárlókat, tervezzék meg a majonézes flakonok szlogenjeit. Nem volt nyerő ötlet, a reklámügynökség már visszakozna.
Új kampányt hirdetett az Univer: arra kérték a vásárlóikat, hogy „múltidéző, de a mának is szóló rigmusokat” tervezzenek a majonézes flakonokra, illetve falvédők szövegeit írják meg. Mint írták, ezek „apró üzenetek lehetnek a család valamelyik tagjának”. Egyelőre úgy tűnik, nem jól sült el az ötlet: a szlogenekből annyit lehetett megtudni, hogy a vásárlók szerint a nőnek a konyhában a helye, a férj egyetlen feladata, hogy adja a konyhapénzt – és esetleg verje meg az asszonyt, ha nem jól főz.
Tiszta kötény, teli asztal, az uradat így marasztald!
Javasolta valaki, de ez még mindig könnyed rigmus ahhoz képest, hogy
Az én uram a legjobb ember, ha Univerrel főzök, nem ver.
Univer
Megkapták persze a férfiak is az utasítást, mi a dolguk:
A jó ételt ha szereted, hozz haza pénzt eleget.
Hiszen mint tudjuk,
Egy jó feleség mindig kedves, ettől lesz a férj is rendes.
Az Univert képviselő Well reklámügynökség a 24.hu-val azt közölte: egyes feliratok tartalma szemben áll az ügynökség alapértékeivel, és maximálisan támogatják az Univert abban, hogy a helyzetet minél hamarabb orvosolni tudják. Mint írták, a falvédős alapötlet valóban tőlük származik, de azt egészen más platformra és más tartalommal javasolták. A címkék tervezésében pedig egyáltalán nem vettek részt – tették hozzá.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.