Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A kormány állítja, hogy a most tervezett formában már Brüsszelnek is tetszeni fog a reklámadó, csakhogy a problémás részeket benthagyták az átírt javaslatban is.
Az eredetileg tervezettnél alacsonyabb lesz a reklámadó, de mégis visszavitték a parlament elé. A törvényjavaslatot még márciusban nyújtották be, utána azonban meglepetésszerűen levették a parlamenti napirendről, és hetekig nem is került újra szóba. Most azonban újra a képviselők elé vitték az indítványt, és hamarosan kész törvény is lehet belőle.
A törvénytervezet szövegében még 9 százalékos reklámadókulcs szerepel, de épp mialatt a parlamentben erről tárgyaltak, Kósa Lajos sajtótájékoztatón bejelentette: 7,5 százalékos lesz az adó mértéke. Ezt addig akarják fenntartani, amíg nem teljesítik azt az európai uniós kötelezettséget, amely a korábban a költségvetésbe befolyt reklámadó-bevétel visszafizetését írja elő. Erről módosító javaslat eddig még nem került fel a parlament honlapjára, pedig a javaslat már a bizottsági tárgyalásra vár, vagyis a pontos részletekről egyelőre csak annyit tudhatunk, amennyit Kósa elmondott. A fő kérdés ugyanis nem az, hogy 9 vagy 7,5 százalékos lesz a kulcs - vagy az egyik első verzióban meghatározott 5,3 százalékos -, hanem az, hogy a 100 millió forintos árbevétel alatt mentesülnek-e a cégek a reklámadó alól. Az EU egyik problémája ez a pont volt, csakhogy most Kósa azt nem említette, hogy az új törvényből ezt kivennék.
Van egy kiskapu
Létezik azonban egy kiskapu, amelyről az Európai Bizottság tavaly novemberben kiadott rendeletében is ír. E szerint a 100 millió forint alatti cégek adómentessége kis összegű (de minimis) támogatásnak is minősülhet. Ennek legfontosabb feltétele az, hogy a támogatás három év alatt nem haladhatja meg a 200 ezer eurót. Kiszámoltuk: a 100 milliós árbevételnél 7,5 százalékos kulcs esetén, jelenlegi euróárfolyammal számolva nagyjából 72,5 ezer eurós "támogatás" keletkezik - vagyis ez belefér a szabályba. Ahhoz azonban, hogy ezt Brüsszelben elfogadják, más feltételeknek is teljesülnie kell.
Tállai András államtitkár azt jelezte a parlamenti vitában: a törvénytervezet minden részletét egyeztették az uniós döntéshozókkal, ezért ennek a verziónak át kell mennie már Brüsszelen is. Ha ez valóban így lesz, az azért fontos, mert az adó az Európai Bizottság szerint a korábbi formájában annyira problémás volt, hogy nem egyszerűen csak vizsgálatot indítottak, hanem megtiltották, hogy az állam beszedje a reklámadót. Sőt, most a korábban beszedett adót is vissza kell utalni - az erről szóló rendelkezés be van építve az új javaslatba.
Azután, hogy az NGM újra beadta a reklámadóról szóló legutóbbi javaslatát, tizenegy, a sajtóban, a reklámszakmában, valamint a hirdetési piacon működő szervezet közösen tiltakozott. Mint írták, az adó elvinné a sajtó megmaradt nyereségét is, ez pedig további termékek megszűnéséhez vezethet, és létszámleépítéseket is hozhat.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?