Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ezért az adóért csak a kormány lelkesedik, de láthatóan nem adja fel.
Megvan az oka, miért nyújtotta be váratlanul a reklámadó módosítását a kormány: az Európai Unió Bírósága múlt csütörtökön elutasította a magyar kormány ezzel kapcsolatos keresetét – szúrta ki a Portfolio.
A döntés meglepő, hiszen a magyar kormány egy héttel korábban fordult csak a luxemburgi testülethez – igaz, kérése is meglepő volt. Azt szerette volna elérni, hogy az függesszék fel az adó beszedését tiltó brüsszeli végzést. A szokatlan eszközzel 2015 tavaszán élt az Európai Bizottság, amikor vizsgálatot indított amiatt, hogy több szempontból is elfogadhatatlan az adó szabályozása.
A kormány azonban az eltelt időszakban sem módosított a szakma által is sokat bírált adónemen, sőt, még azt követően sem, hogy novemberben a bizottság le is zárta a vizsgálatot, és megállapította, hogy a reklámadó nem felel meg az uniós jogszabályoknak.
Ezek után született meg kedden a régen várt módosítási javaslat, ám az sem aratott tetszést a szakma körében. Ma tizenegy, a hirdetési piacon, a reklámszakmában vagy a sajtóban működő szervezet jegyzett egy közös tiltakozást. Közleményük szerint a sajtó maradék nyereségét is elvinné a mostani 5,3 százalékról a hirdetésből származó bevétel 9 százalékára emelt adó, ami „további termékek megszűnéséhez, a szektorban működő vállalkozások számának csökkenéséhez, újabb létszámleépítésekhez vezet.”
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.