Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Többen kerültek csapdahelyzetbe, van, akinek az ötletét is lenyúlhatták. Több ellenzéki párt tiltakozik.
Másfél éve indította a kormány azt a programot, amivel 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást ígért azoknak a fiataloknak, akik Budapesten vagy Pest megyében indítanának saját vállalkozást. A pályázás feltétele egy 8 hetes képzés elvégzése, amit az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) végez. Tamás Hollandiából jött haza, februárban kezdte el a képzést, üzleti tervében azzal számolt, augusztusra megkapja a pénzt, és fejleszthetik a robotot, amit társával megterveztek - írja a 444.hu. A fiatal nevét védelmében a lap megváltoztatta. Aztán jött a szokásos időhúzás, csak augusztusban derült ki, hogy rossz volt a kitöltési sablon, amivel dolgoztak, így új tervet kellett írniuk, amire két hónap múlva bólintott rá az OFA.
A céget októberben alapították meg, hogy indulhassanak a pályázaton, de az eredményre még mindig várnak, az minisztérium mindig csak türelmet kér tőlük, a járulékokat viszont már fizetniük kell. Nem Tamás az egyetlen, aki így járt, az NGM alá tartozó hatóság egy pályázatot sem bírált el, ám többen szembesültek vele, hogy míg ők a minisztériumra várnak, más már megvalósította az ötletüket.
A pályázók képzését levezénylő cég, az IOSZIA Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény Kft. viszont így is jól járt, ők szervezik a képzést - ami ugye fut, annak ellenére, hogy a program döcög -, tananyagot dolgoz ki és mentori tevékenységet biztosít. A Kft. ügyvezetője Fülöp Henrik, aki jó kapcsoatot ápol kormánypárti politikusokkal.
Az ellenzék tiltakozik
A Jobbik szerint Orbánéknak eszük ágában sincs hazahívni az elüldözött fiatalokat, a program kudarca mutatja "az orbánizmus igazi arcát: a nemes célokat és hangzatos ígéreteket csapnivaló kivitelezés követi, amelyből a végén az ország helyett csak egy szűk haveri kör gazdagodik." Az LMP szerint megmutatkozott, hogy a kormány csak "kamuprogramokat" indít a fiatalok hazahozataláért, az MSZP szerint vállalhatatlan, botrányos és aljas, amit a fiatalokkal művelnek, segítség helyett adósságba taszítják őket, de "a Fidesz-közeli vállalkozó" gazdagodik.
NGM: jönnek a szerződések |
Írásunk megjelenése után az NGM levelet juttatott el szerkesztőségünkhöz, amelyben arról tájékoztattak, hogy a Vállalkozz itthon fiatal! program keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium "haladéktalanul megkezdi" a támogatási szerződések megkötését a nyertes üzleti tervek készítőivel. A szükséges támogatás folyósítását az uniós kifizetések elhúzódására tekintettel hazai forrásból biztosítja a tárca. |
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.