Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A legfelsőbb bíróság is kimondta: Lionel Messi adócsalást követett el. A sztárfocista egyetlen szerencséje, hogy a spanyol törvények szerint így sem kell börtönbe vonulnia.
Helybenhagyta a spanyol legfelsőbb bíróság Lionel Messi 21 hónapos börtönbüntetését. Az argentin focistát még tavaly nyáron ítélték el adócsalásért. Börtönbe azért nem kell vonulnia, a spanyol törvények szerint ugyanis a két évnél enyhébb büntetéseket felfüggesztik, ha az elkövető büntetlen előéletű.
A bíróság kimondta: Messi és apja összesen 4,1 millió euróval károsította meg Spanyolországot, a játékos személyéhez köthető jogok után ugyanis nem adóztak. A két Messi tagadta, hogy törvényt sértettek volna, szerintük szabályos volt többek közt néhány adóparadicsomban bejegyzett – például svájci, belize-i és uruguayi – cégeknek kiszervezni ezeket a feladatokat, a bíróság azonban úgy döntött, hogy ez adócsalás volt.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.