szerző:
Zelki Benjámin

Van olyan reptéri minibuszjárat, amit akár azonnal kiüthet a nyeregből a BKK új buszjárata. Áttekintettük, mennyire lesz versenyképes a 100E busz a 900 forintos jegyárral és a 35 perces menetidővel a többi reptéri transzferszolgáltatóhoz képest.

Július 8-ától 100E néven új, közvetlen buszjáratot indít a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között a BKK. Mint megírtuk, az új reptéri járatra külön jegyet kell majd váltani, egy út 900 forintba kerül majd. A Deák térről minden nap hajnal 4 és éjfél között, a reptérről pedig hajnal 5 és 0 óra 30 perc között, félóránként indulnak majd a buszok. A Kálvin téren mindig, az Astorián csak hajnalban fognak megállni a reptérre menet, de befelé mindkét közbünső megállót érinti majd. A Deákon egyébként a Városháza parknál lesz a busz megállóhelye, ugyanott, ahol jelenleg a 9-es busz is megáll.

De mennyire versenyképes ez ár-érték arányban a BKV saját szolgáltatásaival, az autós, taxis vagy minibuszos utazással? Megpróbáltuk modellezni, hogy egy átlagos hétköznap délután két óra környékén, vagyis a csúcsidő előtt, de nem egy forgalommentes időpontban mennyi idő és mennyi pénz kell hozzá, hogy kijussunk a reptérre a város két fontos pontjáról – szándékosan nem a Deák Ferenc tért választottuk indulási helynek, mert úgysem mindenki pont onnan indul –, a Nyugati pályaudvarról és a Széll Kálmán térről. Az útvonal idejének becsléséhez a Google Mapset, az árakhoz a szolgáltatók aktuális díjtáblázatait, és becsléseket használtunk. 

1. Tömegközlekedés: 670-700 Ft, 43-64 perc

Akik ráérnek, és nem szeretik a fölösleges pénzkidobást, azoknak egyértelműen a tömegközlekedést ajánljuk. Egyrészt használhatjuk a BKV már jelenleg meglévő vonalait: délután két órai indulással a Nyugati pályaudvartól 56 percre volna szükségünk ahhoz a Google Maps utazástervezője szerint, hogy a reptérre érkezzünk, ha a 3-as metróval elmegyünk Kőbánya-Kispestig, és ott a 200E-re szállunk. Így két vonaljegyre van szükségünk, azaz 700 forintba kerül a kijutás. (A modellezés idején olyan zavaró tényezők éppen nem történtek, mint például a ferihegyi gyorsforgalmi úton időnként előforduló karambolok és útlezárások.)

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes bemutatja az új buszjáratot
©

A Nyugatitól pont ideális alternatívát nyújt a vonat, azzal a legjobb esetben 43 perc is elég, hogy kiérjünk a reptérre – Ferihegy vasútállomáson kell leszállni, és ott át a 200E-re. Csakhogy óránként mindössze négy vonat megy, amelyre a BKK-bérletet is elfogadják, ráadásul kettő egymás után 5 perccel indul, majd 25 perces lyuk következik – így aki nem akar külön jegyet és intercity-pótjegyet vásárolni, annak a várakozási idő függvényében lehet vonzó a vonat, vagy akár a busznál is lassabb. Viszont annak, aki a Ferihegyen átszállva utazik a vonattal és a 200E-vel, kedvezményes, 300 forintos átszállójegyet adnak a buszra, a vonat pedig 370 forintért visz ki Ferihegyig, így ideális esetben összesen 670 forintért kijuthatunk.

A Széll Kálmán térről indulva a 2-es, majd 3-as metróval a Deák Ferenc téren át Kőbánya-Kispestig, majd onnan a 200E-vel juthatunk el legegyszerűbben a reptérre – mivel a két metróra jó az egy vonaljegy, így is csak 700 forintunkba kerül, és 1 óra 4 percet vesz igénybe. Ezek tehát a leglassabb, de a legolcsóbb kijutási módok. A 200E azok számára is ideális megoldás marad, akik Dél-Pesten már leszállnának a buszról, a 100E ugyanis a belvárosig megállás nélkül közlekedik.

Ehhez társul most majd be a 900 forintos, ideális esetben 35 perces menetidővel kalkuláló 100E buszjárat, amelyet igen vonzóvá tesznek majd a központi helyen lévő állomásai, de ha például a fenti példából kiindulva a Széll Kálmán tértől metróval indulva nyergelnénk át a 100E-re, akkor mindjárt 1250 forintra ugrik az útiköltség. Ami még mindig messze van az egyéb közlekedési eszközök költségeitől.

2. Autó: 1400-8400 Ft, 34-37 perc

Részben árérzékeny és részben kényelmes utasainknak az egyéni autós közlekedést ajánljuk. Délután kettőkor a Google Maps szerint 34 perc kell ahhoz, hogy a Nyugati pályaudvartól kijussunk a reptérre – a Széll Kálmán térről 37 percre lenne szükség. Mivel a Nyugatitól a reptér 22 kilométerre, a Széll Kálmán térről 24 kilométerre esik, 8 literes fogyasztással, épp a tervezéskor aktuális 350 forint körüli benzinárral számolva is 700 forintba bele kell hogy férjen a kijutás költsége mindkét esetben.

Innen jönnek viszont a bonyodalmak: ha jó fej ismerősünket kértük meg, hogy dobjon ki a reptérre, akkor vissza is kell jutnia – ekkor még mindig jól járunk, 1400 forintért oda-vissza megvagyunk, és ha többen megyünk egyszerre, már kifejezetten meg is éri.

De mi van akkor, ha parkolni szeretnénk egy hétig? Felhívtuk a Budapest Airportot, és megkérdeztük őket a parkolási lehetőségekről. Tájékoztatásuk szerint hat különböző parkolóhelyet találhatunk, ezek ára a reptértől való gyaloglási távolságtól függően változik. 19 400 ezer forintért parkolhatunk a nagy Terminál Parkolóban, ahonnan csak egy lépés a reptér bejárata. Kedvezménnyel – előre foglalva – a Business Parkolóban 12 900 forintért hagyhatjuk az autónkat, innen néhány percet kell maximum sétálni. A Holiday Plus Parkolóban 8800 forintért parkolhatunk, és 5 percet kell gyalogolni, a Holiday Parkolóban 7700 forintért vigyáznak az autónkra, innen azonban 10 percet kell sétálni csomagjainkkal. Egyébként azt is megnéztük, 6-7 ezer forintért lehet találni Vecsésen is őrzött parkolót, ahonnan biztosítják a reptérre ki- és az onnan visszajutást is. Autóval tehát viszonylag olcsón is ki lehet jutni, kedvező utazási idővel, csak hát utána kezdeni is kell valamit az autóval.

3. Taxi: 7800-8500 forint, 34-37 perc

A legnagyobb kényelemre vágyó, a komplikációk elkerüléséért fizetni is hajlandó utasoknak ajánljuk csak a taxit. Ez messze a legdrágább alternatíva, az 5-10 ezer forintos fapados járatok világában egyáltalán nem nyújt árban vállalható alternatívát a pesti belvárosba 7-8 ezer körüli összegre rúgó taxitarifa. Felhívtuk a Főtaxit és a Taxi 4-et is, hogy milyen összegért vinnének ki minket másnap délután két órakor a reptérre a Nyugatitól, illetve a Széll Kálmán térről.

©

A Főtaxi diszpécserének becslése szerint a Nyugati pályaudvartól 7800, a Széll Kálmán tértől 8500 forintért juthatnánk ki velük, a Taxi 4 diszpécsere is hasonló ajánlatot tett: ugyanebben az időpontban, a Széll Kálmán térről 8000-8500 forintért vinnének el, és a Nyugatitól ennél nagyjából egy ezressel olcsóbban. A menetidő bizonyára ugyanannyi, mint autóval, így a taxi még a parkolást beleszámítva is aránytalanul drága, ám értelemszerűen kényelmes opció, különösen azoknak, akik sok csomagjuk, vagy mondjuk a szakadó eső miatt nem kívánnak a Deák térig sem elmenni. A taxi ugyanis házhoz jön, ráadásul lényegében bármikor megrendelhető, ellentétben a most következő reptéri fuvarokkal.

Egyéb megoldások

Egyéb opciók is vannak a reptérre kijutásra: a Minibud kisbusszal másnapi foglalással 4400 forintért vinnének ki egy főt a Széll Kálmán térről vagy a Nyugatitól a reptérre, 40 perces, de maximum 1 órás utazási idővel. Kedvezményes áron viszont oda-vissza csak 7900 forint, ha előre lefoglaljuk. A Minibud további kedvezményeket ad, ha több fő utazik: 2 főnek 5400, 3-nak csak 5900 forint a transzfer. És ami még fontos: ez a busz is egészen a lakásig visz. Ami a taxihoz képest hátrány: a buszok nyolcfősek, így ha minket vesznek fel elsőnek, akkor jó előre el kell készülnünk, mivel velünk még a többi címet is végigjárja majd a kocsi. 

A magyarországi üzemét tavasszal beindító Flibco busztársaság pedig a Népligettől, a Deáktól, illetve a három nagy pályaudvartól is 9 euróért cserébe visz ki bennünket a repülőtérre. A Flibcónak nincs magyarországi ügyfélszolgálata, így külföldi számon érdeklődtünk a kondíciókról. A minibusszal összegyűjtik az embereket az említett helyszínekről, így a menetidő nem annyira kedvező. A 9 eurós díj is csak a taxihoz képest jutányos, a BKK-busznál jelentősen drágább, pedig nem lakcímre megy. A társaság 1 óra 25 perc alatt vinne el a Déli pályaudvartól, és 1 óra 10 perc alatt a Nyugatitól a reptérre.

A Bubblic szélesebb körben még nem ismert debreceni székhelyű szolgáltató, ők azt ígérik, hogy 35 perc alatt, 6 euróért visz be a Deák térre a reptérről kisbusszal. Mivel ez az ár pontosan a duplája a 100E jelű buszért fizetendő jegyárnak, ezzel kiütheti a nyeregből a Bubblicot. Pláne, hogy a Bubblic kisbuszai csak este nyolcig, és csak óránként járnak, és előre érdemes helyet foglalni rá, tehát rugalmatlanabb, mint a félóránként, éjszakába nyúlóan közlekedő 100E.

A BXL Transzferrel külön autót lehet kérni, mellyel 4500 forintért kijuthatunk a Lisztre – akárhány fő számára. A BXL alapvetően brüsszeli gépekhez gyűjti össze az utasokat, így nem is tudnak pontos utazási időt megadni. Adott időpontra biztosítják a kiérést a reptérre, és a MiniBudhoz hasonlóan az utazók számának függvényében mondják meg, hogy kiért hányra jönnek. Az azonos címről beszálló további utasokra azonban ők is kedvezményt adnak, azaz 1-4 főnek ugyanúgy 4500 forintba kerül az út. Aki nem brüsszeli géphez indul, azért azt is elviszik, 6 ezerért, és forgalomtól függően 35-40 perc alatt kijuttatnak a reptérre.

Ami tehát az árat illeti, minden fent említett alternatívához képest kifejezetten vonzónak tűnik a Deák tér, illetve a Kálvin tér környékéről a 35 perces menetidő és 900 forintos utazási idő, és a légkondis, alacsonypadlós Mercedes busz is, melyet a BKK új szolgáltatásával ajánl.

Teljesen elégedettek mégsem lehetünk, mert továbbra is érthetetlen, hogy miért kellett egy ilyen egyszerű szolgáltatás összehozására évtizedeket várni. Ráadásul ennek elindításában is komoly szerepe volt annak, hogy júliusban rendezzük a vizes világbajnokságot. Pedig az igény régóta létezik, még amikor Engels térnek hívták a Deák teret, akkor is közlekedett onnan busz a reptérre. A lépéssel mindenesetre a kőbánya-kispesti átszállást és a jelenleg nem túl megbízhatóan működő 3-as metrót is el lehet kerülni. Addig is megteszi, amíg nem lesz reptéri vasútunk.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Magyarországon tölti valószínűleg a húsvétot Geert Wilders, a holland szélsőjobb megkopóban lévő csillaga

Magyarországon tölti valószínűleg a húsvétot Geert Wilders, a holland szélsőjobb megkopóban lévő csillaga

A NER nagykutyái szálltak harcba Andy Vajna tévés örökségéért

A NER nagykutyái szálltak harcba Andy Vajna tévés örökségéért

Tizenhárom embert gyilkoltak meg egy leszámolásban Mexikóban

Tizenhárom embert gyilkoltak meg egy leszámolásban Mexikóban

Szombaton újra az ellenzék tüntetett Belgrádban

Szombaton újra az ellenzék tüntetett Belgrádban

Több száz négyzetméteren ég az aljnövényzet a Határ útnál

Több száz négyzetméteren ég az aljnövényzet a Határ útnál

Családi dráma Forráskúton

Családi dráma Forráskúton