A 19 éves Patrik egy júniusi hétfő délután épp a Balatonon igyekezett kipihenni az érettségi miatti stresszt, amikor csörgött a telefonja. A diákmunka-szövetkezettől hívták, amelynek már korábban is dolgozott: jöjjön fel gyorsan Pestre, mert „jó kis munka várja” másnap reggel 6-tól. A fiú kicsit habozott, hiszen a kánikulában a legjobb a víz mellett, de végül is igent mondott a nyelvtudást és képzettséget nem igénylő, ehhez képest nem rossz, 1000 forintos órabérért ígérő, könnyű fizikai munkaként beharangozott ajánlatra. A reggel 6 óra helyett végül inkább a délután kettőtől este tízig tartó műszakot választotta ugyanott: a Duna Arénában.

Érkezés után éppen csak összefutott a létesítmény egyik, a diákmunkát koordináló vezetőjével, aki azt mondta: most épp nincs mit tenni, üljön be a többiekhez. A megadott helyiségben további hat korabeli srác nyomogatta a telefonját, ők reggel 7-re jöttek és 3-ig kellett maradniuk. Az eredetileg 6-től 14-ig tartó műszakot elmondásuk szerint azért csúsztatták el, mert 6-kor nem volt, aki beengedje őket, maga a főnök mondta, hogy 7 előtt ne is jöjjenek, mert úgysem lesz ott senki (a sportolókon kívül persze, akik edzettek, tették a dolgukat, de nekik semmi közük a diákfoglalkoztatáshoz).

Ehhez képest a főnök is, a munkatársai is csak 8-ra jöttek, a fiúk az utcán várták ki az egy órát. Nem örültek, de 1000 forintos órabérért belefért. Csakhogy munkát 8 után sem kaptak, ültek, telefont nyomogattak, beszélgettek és vártak, hogy majd csak jön valaki, aki kiosztja, hogy mit kell csinálni. De nem jött. Ebbe a semmittevésbe kapcsolódott be Patrik kettőkor, de a helyzet ezután sem változott: a reggeles fiúk 3-kor anélkül mentek el, hogy aznap bármit is csináltak volna összesen 8 ezer forintos bérükért. A délutános műszak sem volt sokkal megerőltetőbb, bár Patrik legalább annyi „munkát” kapott, hogy csomagoljon ki a dobozából egy radiátort. Délután 4-kor pedig, amikor a létesítményfőnök hazament, azt kérte tőlük, hogy üljenek ki a büfébe és maradjanak, mondjuk 7-ig, utána hazamehetnek.  

Másnap Patrik a reggeli műszakot választotta. 6 óra helyett az okításból tanulva csak 8-ra ment, de két órán keresztül így sem szólt hozzá senki. 10 órakor aztán végre jött egy vízszállítmány, azt kipakolták heten pár perc alatt és visszaültek beszélgetni, telefont nyomogatni.

„Életemben ennyit nem honfoglalóztam, pedig egy időben eléggé rá voltam kattanva”

– mesélte a hvg.hu-nak Patrik, aki bevallása szerint kifejezetten rosszul érezte magát attól, hogy a semmittevésért fizetik. Állítása szerint volt olyan fiú – egy másik iskolaszövetkezettől – aki a létesítményfőnöknél is reklamált, hogy adjon már valami munkát, de az illető állítólag azzal szerelte le, hogy nem tud mit adni, menjenek, fedezzék fel az arénát, hogy ha a vb idején esetleg újra jönnek dolgozni, akkor tudják, mi merre van.

Hogy mióta „dolgoztak” diákmunkások az Arénában, az a folyamatos fluktuáció miatt Patrik számára nem derült ki. Az egyik fiút, aki vele volt beosztva, állítása szerint már az aréna első hivatalos versenye, az egy hónappal ezelőtti Budapest-bajnokság idején is hívták. Akkor valamivel több tennivaló akadt, de azóta – versenyidőszakon kívül – szinte semmi.

Az eset után a Duna Arénát fenntartó Budapest 2017 Kft.-től szerettük volna megtudni, hogy mióta és milyen munkára alkalmaznak diákmunkásokat a létesítményben, illetve a vb egyéb helyszínein, mennyi diák szokott egyidejűleg dolgozni az Arénában versenyidőszakban, illetve azon kívül, és ott jellemzően mi a feladatuk, de a szervezet nem válaszolt kérdéseinkre, ahogy arra sem, hogy mely diákmunka szövetkezetekkel áll szerződésben, milyen összeget költött eddig a diákok foglalkoztatására, illetve, milyen létszámban és milyen munkakörökre tervez diákokat alkalmazni a két hét múlva rendezendő vizes vb idején.