Eljött az idő, amikor részletesen, forintról forintra átnézhettük, mit szeretne kezdeni a Tisza-kormány a magyar gazdasággal 2027-ben, hiszen múlt péntek éjszaka benyújtották a költségvetés tervezetét. A legfontosabb ígéretet komolyan gondolják: az ideihez képest 2007 milliárd forinttal kisebb hiányt terveznek, ebből 1438 milliárd forintot a kiadások visszaszorításán fognának meg. Hogy kik lehetnek a vesztesek és a nyertesek, és mennyit jelent ebből a NER pazarlásának visszafogása, azt is részletesen átszámoltuk. A bevételi oldalon az adókedvezmények ütnének ugyan egy 2500 milliárdos lyukat, de a különadóktól azt reméli a kormány, hogy ezt majd kompenzálja.
Büdzsét írni persze sokkal nehezebb, mint ígérgetni, de a kormány így is be tudott váltani fontos választási ígéreteket, miközben elkerülte azt a csapdát, hogy a győzelme után felelőtlen költekezésbe kezdjen. Ennek persze meg is van a politikai ára, komoly indulatokat is kiváltott a költségvetés, már csak a jövedelempolitikában végrehajtott óvatos korrekció miatt is. A legnagyobb szakmai felháborodást a kulturális büdzsé okozta, Tarr Zoltán miniszter erre reagált úgy, hogy a kultúra átalakítása nem két hét munkája, most egy munkaközi állapotot látunk. Magyar Péter pedig elmondta a azt, hogy több részletet – például a volt elnökök keretét – még átírhatnak a parlamenti módosítókkal. Óvatos maradt a kormány a több éves terveivel is, mert a gazdasági növekedés elmarad a remélttől.
Azt is most számolgatják sokan, hogy a Wekerle Plusz program mit hozhat a magyar ingatlanpiacnak. A fővárosban a meghirdetett új lakások alig hatoda Wekerle-képes, vidéken annál több. Az Otthon Start végnapjai óriási hajrát hoztak, ezért is várják a szakértők azt, hogy az idei kiugráshoz képest jövőre lassulhat nagyot a lakáshitelezés. A Wekerle Plusznak lesz dolga: idén az első három negyedévben ugyan a tavalyinál sokkal több új lakás épült, ennek nagyjából a triplájára lenne szükség.
A héten egész váratlanul átnyomták a parlamenten azt a szabályt, amellyel a kormány átveheti az ellenőrzést az állami pénzekből nagyra nőtt magántőkealapok felett. Még csak a parlamenti vitánál tart, de már alakul a vagyonadó és a céges adózás szabályrendszere is. Itt még nem tart a kormány a vízügyi terveivel, de a 600 oldalas koncepció már kijelölte a stratégiát – erre a célra 221 milliárd forintot szán a kormány.
Elsöprő győzelmet aratott az USA félidős választásán a Demokrata Párt, a törvényhozás alsó- és felsőházában is többségbe került. Európa persze még sokáig nem érezhet változást, hiszen az amerikai külpolitika elnöki hatáskörben van, de a kasszakulcs januártól elkerül Donald Trump szövetségeseitől.

A dollár gyengült a hírek hatására, ami azt is jelenti, hogy a forint erősödött. Az is valószínű, hogy csökkenni fognak az amerikai állami kiadások, a legfontosabb változás pedig az lehet, hogy az AI-szektort szigorúbban szabályozhatnák, úgyhogy több techrészvény már esni is kezdett. Ezt nem csak az országos változás segíti, hanem az is, hogy az a négy állam, ahol a legnagyobb adatközpont-beruházásokat tervezik, kivétel nélkül demokrata kormányzót választott.
Látványos volt, hogy az USA-ba tartó orosz üzemanyag-szállító hajók váratlanul irányt váltottak, de ez még a félidős választás előtti napon történt, sokkal inkább ahhoz lehet köze, hogy New Jersey kormányzója figyelmeztette a helyi kikötők üzemeltetőit, hogy nem fogadhatják az orosz szállítmányt, és félő volt, hogy mások is így tennének.
Mindössze 0,9 százalékkal nőtt az 500 legnagyobb magyar cég árbevétele 2025-ben, ami 3,2 százalékos visszaesést jelent, ha az inflációval korrigáljuk. A HVG most bemutatott Top 500 listájának élén a Mol, az MVM, és az első kettővel ellentétben minimális növekedést elérő Audi Hungaria áll.
A két legnagyobb vesztes az energetika és a járműipar. Nem remekeltek az állami cégek sem – igaz, az ő 5 százalékos összesített visszaesésüket leginkább az MVM 16 százalékos mínusza okozta, a többiek ezt nem tudták kompenzálni. A NER kedvenc cégei viszont 10 százalékos növekedést értek el a nagy politikai bukás előtti utolsó évben.
A hét képe: a nagy magyar orvostérkép

Több, mint 71 milliárd forinttal támogatta az Orbán-kormány a BYD magyarországi tevékenységét, legalábbis ennyit megígért a kínai cégnek Szijjártó Péter, aki a bukása után épp a BYD-hoz ment dolgozni. Az Európai Bizottság nem akart nyilatkozni arról, folytat-e vizsgálatot az üzem kínai állami szubvenciójával kapcsolatban. Az viszont biztos, hogy aláírt szerződés nincs az állam és a kínai cég között.
Arról pedig a kormány adott ki adatokat, hogy 2022-ben az akkori kormányzat a CATL-nek miket ígért. Például vállalta, hogy a cég opciós jogot kapjon további földterületek megvásárlásához, sőt, egy listát is összeállított a kínaiaknak a szóba jöhető telkekről, és magyar közpénzből ment volna minden közúti és vasúti fejlesztés is.
Az egy évvel korábbinál 119 ezerrel kevesebb magyart, 1 millió 708 ezer főt fenyegetett 2025-ben a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Két társadalmi csoportban viszont jókorát nőtt a szegénységi kockázat: a romák és a nagycsaládosok körében.
Annak ellenére, hogy elég sokan jöttek ki a szegénységből, a jövedelmi különbségek még nőttek is, az ország leggazdagabb ötödében most már 4,9-szer akkora az egy főre jutó jövedelem, mint a legszegényebb ötödben, ekkora különbséget még soha nem mért a KSH. Ráadásul az összes jövedelmi ötöd közül a legszegényebb volt az egyetlen olyan, ahol a jövedelem 2025-ös növekedése nem érte el az inflációt sem, 2 százalék alatt maradt. Ami pedig a leggazdagabbakat illeti, egy másik felmérésből kiderült, hogy tavaly is Felcsúton volt a legmagasabb az egy főre jutó tőkejövedelem összege, ám ez a 12 millió forint csak harmada az egy évvel korábbi értéknek.
Folytatódik az egyezkedés a következő EU-költségvetésről, az idő pedig szorít, hiszen decemberre meg kellene egyezni. Ez viszont nem lesz könnyű, mert mindenki mást akar, a tagállamok kormányai a közös kiadások visszafogását szeretnék, az Európai Parlament viszont nagyobb költségvetést akar.

Budapestre látogatott Nadia Calvino, az Európai Beruházási Bank elnöke. A látogatása előtt arról beszélt a HVG-nek: komoly lehetőséget látnak a magyar gazdaságban, leginkább azért, mert az ország integrált a globális folyamatokba, és sok kiaknázatlan lehetősége van, a vállalatoknak és az oktatásnak egyaránt.
Letartóztatásban marad Matolcsy György, mert több gyanúsított-társa is szökésben van, ráadásul olyan jeleket találtak, hogy valaki megpróbált bizonyítékokat megsemmisíteni – döntött a Fővárosi Törvényszék. Így az MNB ügyeit vizsgáló parlamenti bizottság csak Varga Mihályt tudta meghallgatni.
Matolcsyval ellentétben Nyerges Zsolt úgy érezheti, érdemes készülnie a békés nyugdíjas évekre. Miután a Simicska-körökből sikeresen navigálta vissza magát a NER-hez, eladogatja apróbb érdekeltségeit, és Madeirán pihen. Bezzeg Mészáros Lőrinc örökségét egész más szempontból érezheti meg az ország nagy része: rengeteg helyen az eddiginél lassabb lesz a vonatforgalom, van, ahol azért, mert most tették ki Mészáros cégét a munkából, máshol azért, mert annyira sürgetőek voltak a beavatkozások, hogy egyszerre jön több fontos helyen építkezés.
Nyitóképünkön: Kármán András pénzügyminiszter