Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Tojás kapta idén az Aranyszalag tanúsítványt.
A Magyar Gasztronómiai Egyesület (MGE) idei csirketesztje igazolta a konyhafőnökök jelzését, mely szerint a Mastergood „tanyasi csirke” színvonala a néhány évvel ezelőttihez képest sokat esett, ízben és más tekintetben is. A kiskereskedelemben különböző korú és súlyú csirkéket értékesítenek, azonos csomagolásban (1,2-1,3 kg és 1,7-1,8 kg között). A hűtéssel és a csomagolással is probléma van – jóval hamarabb romlik, mint a beregi, 2015-ben Aranyszalag tanúsítványt nyert termék, de még a szavatossági időn belül is gyakran állott a szaga. Az MGE 2017-ben felfüggesztette a "tanyasi csirkének" odaítélt Aranyszalag Minőség tanúsítóvédjegyet, az egyesület egy évig figyeli a terméket – olvasható a Gault&Millau honlapján.
Az Aranyszalag Minőség tanúsítóvédjegyet az MGE alapította 2013-ban, az odaítélés folyamatában szakácsok, gasztroszakemberek és fogyasztók vesznek részt. 2018-ban a Hoppenheimer család tojásai nyerték el a tanúsítványt. Hoppenheimerék tojótyúk-tartással foglalkoznak Baranya megyében, Márokon, ahol a tyúkok nappal szabadon kapirgálnak egy körbekerített, fás-ligetes területen, éjszaka istállóban pihennek, takarmányuk a helyi gazdák termelte kukoricából és búzából, napraforgóból és más növényekből áll. A tartók nem használnak gyógyszert, tojást sárgító színezéket, szóját.
A tanúsítványt a korábbi években olyan termékeknek ítélték oda, mint az akasztói szikiponty, a beregi csirke (Alemitta), a kekelméri bárány, Bamugartner Antal szőke mangalicái, a Tetrabbit (szabadtartású „relax” nyúl), a zselici vad, a Brunner méhészet galagonyaméze, Molnár János kecskesajtjai, a parajdi étkezési só, a Rózsavölgyi Csokoládé, a Kiss család bezdáni fűszerpaprikája és a Tarpa Kft. szatmári szilvalekvárja.
2016 decemberéhez képest a tojás ára 39,4 százalékkal drágult.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.