Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hiába jön az ingyenes tankönyv, inkább megveszik a szülők a boltban. Az iskolától kapott könyvek ugyanis hiányosak, használtak, de olykor a tanár is másból tanít. Egy szegedi könyváruházban már pótrendelést is kellett leadni.
„Felső tagozatosok elsősorban a továbbtanulásra való felkészülés miatt vásárolnak saját tankönyvet, illetve sok esetben azért jönnek, mert a magántanár vagy a kiszemelt középiskola más könyv ismeretét kéri, mint amiből az iskolában tanítanak – mondta el a delmagyar.hu munkatársának Molnár Imréné, a Fókusz Könyváruház üzletvezetője. „Náluk most nagyüzem van – több népszerű tankönyv már az első napokban elfogyott, így rendelést kell leadniuk a szülőknek” – tette hozzá az üzletvezető.
A riportban megszólal több szülő is, akik a könyvesboltban olykor egy évfolyamnak szükséges teljes garnitúrát is megvásárolnak, amiért nagyjából húszezer forintot is kifizetnek. Ők arról beszéltek, hogy mivel a tankönyv ingyenessége azt jelenti, hogy azok az adott iskola tulajdonában vannak, a gyerekek onnan kapják azokat kölcsönbe a tanév időtartamára, gyakran előfordul, hogy a könyvek hiányosak gyűröttek. Sokszor pedig azért vásárolják meg inkább az üzletben a tankönyveket, mert arra számítanak, hogy a középiskolai felvételikre is készülni kell, akkor pedig jobb, ha megvásárolják. Többen azt is elárulták, hogy olykor a tantárgyat tanító tanár egy nem az állami, hanem magántankönyv alapján tanít, így egyszerűbbnek vélik beszerezni azokat a könyveket.
A Fókusz könyváruház vezetője azt is elmondta az újságírónak, hogy nagyon gyorsan elfogytak a tankönyvek, a szülőknek már rendelést kellett leadniuk. Az üzlet is pótrendelést adott le, a múlt héten már ez a szállítmány is mgérkezett.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.