Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem sikerült olyan céget találni, amelyik megtervezné a paksi hűtővízcsatorna bővítését az új paksi blokkok ellátására.
A Roszatom leánycége augusztus végén írta ki a tendert az üzemvízcsatorna-bővítés kiviteli tervezésére és megvalósítására. Az orosz közbeszerzési honlapon napokban közzétett közlemény szerint nem érkezett egyetlen, a feltételeknek megfelelő ajánlat sem a projektre. Az egyik pályázó, a Főmterv, a beadási határidőt sem tudta tartani, a másik, határidőn belül érkezett orosz ajánlat viszont nem teljesíti a speciális szakértőkre vonatkozó előírásokat, így el kellett utasítani.
Jávor Benedek, a Párbeszéd európai parlamenti képviselője Facebook-oldalán emlékeztet, 3 év késést gyűjtöttek be 4 év alatt: nyár végén az atomerőmű létesítéséhez és üzembe helyezéséhez kapcsolódó dokumentumok véleményezésére, illetve a személyzetképzéshez szükséges tananyagok szakmai felülvizsgálatára vonatkozó tenderek zárultak eredménytelenül. A képviselő szerint ez akár az egész beruházást veszélyezteti. „Arra utal, hogy komoly piaci szereplők egyszerűen nem érdeklődnek a projekt iránt, és nehézséget okozhat a megfelelő felkészültségű cégek és szakemberek bevonása az építkezésbe” – írja a politikus.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.