Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az állam gyakorlatilag nyíltan tör egyeduralomra a közműszolgáltatások, pl. a gáz, az ivóvíz vagy a szemétszállítás piacán, de az árampiacon nem működött a szokásos kivéreztetéses módszer – a rezsicsükkentés ellenére a cégek talpon maradtak, mert csökkent a világpiaci ár. Most meghökkentő módon próbálják elszipkázni az ügyfeleket az E.ON-tól Azénpénzem.hu szerint.
Tavasszal az E.ON és az RWE felosztotta egymás közt a magyar piacot azzal, hogy jövő év közepére az Elmű-Émász ügyfelei és hálózata is az E.ON-hoz kerülhetnek – azaz ők az értékesítési és elosztási oldalra koncentrálnak, miközben az RWE Európa vezető áramtermelője lesz.
Olvasóktól számtalan bejelentés érkezett Azénpénzem.hu-ra, melyben arról számolnak be, hogy az állami áramszolgáltató gyakorlatilag egy-kétezer forintot ígérve próbálta őket átcsábítani a Nemzeti Közművekbe.
A forgatókönyv az, hogy a Díjnet nevében hívják fel a nem állami szolgáltatók (E.ON, ELMŰ és ÉMÁSZ) ügyfeleit, és 1000 vagy 2000 forintot ígérnek nekik (attól függően, hogy papíralapú, vagy elektronikus számlázást választanak-e), ha számlájukat az ő rendszerükben fizetik. A szerződésből derül csak ki, hogy annak aláírásával az előző szolgáltatót a Nemzeti Közművekre váltaná le a fogyasztó.
Emellett egy sorsolással is kecsegtetik az államhoz átszerződőket, melynek során havonta egy 50 ezer forintos vásárlási utalványt, 5 elektromos vízforralót és 5 darab 5 ezer forintos áramszámla-jóváírást osztanak ki. A szakportál szerint a Díjnettől többször telefonon sürgetik az érintettet, hogy írja alá a szerződést.
Az áram hatósági áras, így a nem állami szolgáltató sem adhatja drágábban.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A politikai haszonszerzést szolgáló, észszerűtlen beavatkozások sorába illik a készpénzfizetés alkotmányos joga. A szabályok ráadásul néhol nem is egyértelműek, és komoly versenyhátrányt okozhatnak a magyar piaci szereplőknek.
A péntek reggel, megszokott módon miniszterelnöki interjúval indul a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az elmúlt években némileg átrendeződtek Adnan Polat magyarországi befektetései.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.