Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A cég korábban bekerült a kormányzat 40 milliárd forintos Microsoft-beszerzésének győztesei közé is, a Wall Street Journal szerint ebben az ügyláncban az amerikai hatóság is nyomozhat.
A MÁV 2015-ben vásárolt a mozdonyvezetőknek 3100 darab Winmate M101B típusú tábla-PC-t 383 520 forintos darabáron, akkor azzal indokolták az eszközök drágaságát, hogy bírniuk kell a rázkódást, ütéseket. Ezeknek a gépeknek a karbantartására szerződtek most le a 14 hónapra az IMG Solution Kft.-vel, melynek fő tulajdonosa Orbán Viktor testvérének birkózótársa.
A cég neve augusztusban is felbukkant már, mikor bekerült a kormányzat 40 milliárd forintos Microsoft-beszerzésének győztesei közé. A 24.hu szúrta ki, hogy a Microsoft elismerte a Wall Street Journalnak: az amerikai igazságügy-minisztérium és a tőzsdefelügyelet nyomozást folytat ellene, mert a gyanú szerint a közvetítőcégek a szoftvereket teljes áron vagy túlárazva adták a magyar kormányszerveknek, jóllehet a Microsoft jelentős árengedményt nyújtott.
Az IMG 2016-os a 3,2 milliárdos árbevétellel szemben tavaly már 5,9 milliárdot könyvelt el.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?