Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Az egyik legkevésbé kedvező gazdasági helyzetben lévő dél-olasz Puglia tartományának fővárosa, a 330 ezres Bari polgármesteri hivatala forradalmi újítással állt elő.
Napi egy eurós prémiumot garantál azoknak a munkavállalóknak, akik a lakóhelyüktől a munkahelyig nem autóval, motorral, hanem biciklivel közlekednek. A programba bejelentkező első ezer fő számíthat erre a prémiumra, sőt, a legintenzívebben kerekezők még többre is. Aki egy bizonyos kilométernyi távolságot lehajt, négy hónap alatt 100 eurót is kereshet, sőt a legjobban kerekező top 10 jutalma fejenként további 50 euró. A program egyelőre kísérleti és 4 hónapra hirdették meg. A lebiciklizett távot egy mobil applikáció hitelesíti, amit a bejelentkezők kötelezően letöltenek, tehát trükközésre nemigen van mód.
Itália az a fejlett európai ország, ahol a környezetkímélő kerékpározás a legkevésbé elterjedt. Az uniós átlag nyolc százalék, de Itáliában csak a dolgozók 3,5 százaléka jár kerékpárral a munkahelyére. És az arány Rómában, még a 0,5 százalékot sem éri el. Az autó és motorimádó olaszok utálnak biciklizni, de talán Bari városának kezdeményezése elindíthat egy olyan folyamatot, amely Európa más országaiban már régóta zajlik. (via Les Echos)
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.