Központosítaná reklámköltéseit a főváros, átláthatóbbá tennék a rendszert

A több százmilliós üzlet felkeltheti a kormányközeli médiacégek érdeklődését is.

  • hvg.hu hvg.hu
Központosítaná reklámköltéseit a főváros, átláthatóbbá tennék a rendszert

Központosítanák a fővárosi önkormányzati cégek marketingköltéseit, közben felfrissítenék Budapest arculatát is – értesült a Népszava. A lap szerint a fővárosi önkormányzatnál abban bíznak, hogy az eddigieknél átláthatóbban, költséghatékonyabban, nagyobb profizmussal szervezhetik meg így a fővárosi önkormányzat cégeinek több százmilliós reklámköltéseit. A közös médiatervezésbe és -vásárlásba, az egységes marketingstratégia kidolgozásába és megvalósításába a fővárosi gazdasági társaságok vezetőségét is bevonnák.

A közös beszerzésre pályázatot írnak majd ki – válaszolta a lap kérdéseire a fővárosi önkormányzat, de ennél többet csak akkor kívánnak elárulni a központosításról, amikor a munka a jelenleginél előrehaladottabb fázisba ér, ami a járvány utáni időkre várható.

Rényi Ádám, a fővárosi önkormányzat kommunikációs igazgatója tagadta, hogy egyetlen nagy sajtóosztály felállítására készülnének.

A lapnak az egyik fővárosi cég név nélkül nyilatkozó médiamunkatársa arról beszélt, ő abban lát rációt, hogy a médiavásárlást egyben intézze a fővárosi önkormányzat. Ez szerinte olcsóbb, átláthatóbb és jól tervezhető lehetne. Ugyanakkor attól tart, hogy egy ilyen volumenű munkára már rámozdulnának a NER médiacégei is, így a fővárosi százmilliók is a kormánypárt gazdasági holdudvarát gyarapítanák.

Ami az arculatot illeti, a Népszava azt írja, a Budapesti Városarculati Nonprofit (BVA) Kft. április elején nyílt pályázatot hirdetett a főváros új arculatának, vizuális megjelenésének felfrissítésére. A pályázat célja egy olyan „ernyődesign” kialakítása, amely a főváros kezelésébe tartozó összes cég esetében alkalmazható.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

A végtelen lehetőségek iparága

Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.