Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Donald Trump támogatja a kínai tulajdonban lévő TikTok videomegosztó alkalmazás egyesült államokbeli működését ezután is lehetővé tevő elvi megállapodást, amelyet az Oracle és a Walmart amerikai cég kötött meg újabban a kínai tulajdonossal, a Bytedance-szel.
Az elnök bejelentését követően az amerikai kereskedelmi minisztérium közölte, hogy szeptember 27-éig felfüggeszti azt a pénteken kiadott rendeletet, amelyben vasárnapi hatállyal megtiltotta az Egyesült Államokon belül a TikTok letöltését az Apple és a Google alkalmazás-áruházaiból. A betiltást a tárca a következővel indokolta: "a Kínai Kommunista Párt nyilvánvalóvá tette, hogy módjában, illetve szándékában is áll felhasználni az alkalmazást az Egyesült Államok nemzetbiztonságának, külpolitikájának és gazdaságának veszélyeztetésére".
Mintegy 100 millió amerikai használja a TikTokot, a világon pedig 2,2 milliárd felhasználója van. Egy tájékozott forrás szerint a haladék lehetőséget ad a három cégnek arra, hogy véglegesítsék megállapodásukat egy olyan társaság létrehozásáról, amely irányítaná a videomegosztó egyesült államokbeli működését Washington aggályainak orvoslásával. Ennek a cégnek TikTok Global lesz a neve.
Trump azt mondta újságíróknak a washingtoni Fehér Házban: az Oracle és a Walmart teljesen az ellenőrzése alatt fogja tartani a TikTok Global működését, a biztonság százszázalékos lesz, és a vállalkozás 25 ezer amerikainak fog munkát adni Texas államban.
A kínai állam még nem hagyta jóvá a megállapodást - jegyezte meg a Reuters.
Vasárnaptól betiltják WeChatet, a TikTok novemberig működhet az Egyesült Államokban
Pénteken megjelent az amerikai kereskedelmi minisztérium rendelete, amellyel vasárnaptól lehetetlenné teszi a WeChat üzenetküldő szolgáltatás letöltését az Egyesült Államokban. A TikTok videomegosztó novemberig kapott haladékot.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.