Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
2015 óta pereskedtek az ikonikus budapesti épületre 2014-ben kötött bérleti szerződés miatt, az Eximbank 2017 óta nem fizetett, így komoly késedelmi kamattal is tartozik.
A Kúria fenntartotta a korábbi jogerős bírósági ítéletet, amely Nobilis Kristóf cége, a Döb-68 Zrt.-nek adott igazat az állami Export-Import Bankkal (Eximbank) szemben a Lánchíd Palota bérleti ügyében évek óta húzódó perben - derül ki a hvg.hu birtokába jutott ítéletből. Az Eximbanknak (illetve Magyar Exporthitel Biztosító Zrt.-nek, a MEHIB-nek mint másodrendű felperesnek) 1,9 millió forint felülvizsgálati eljárási költséget is meg kell fizetniük. A Kúria által helyben hagyott 2020. szeptemberi bírósági döntés az Eximbank minden kereseti követelését elutasította, megállapította, hogy a Lánchíd Palota bérletére kötött szerződés nem semmis és nem érvénytelen, az Eximbanknak és a MEHIB-nek összesen több mint 800 millió forintot kell kifizetnie.
Az azt megelőző fejlemény az volt, amikor 2020. januárban a Kúria hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla 2019. májusi, másodfokú döntését, ami szerint az Eximbank és a Döb-68 Zrt. közötti, a Lánchíd Palotára kötött bérleti szerződés a jó erkölcsbe ütközik, ezért semmis. Az évek óta tartó pereskedésben egyébként a Fővárosi Ítélőtábla májusi döntése volt az egyetlen, amely az Eximbanknak adott igazat. A döntés hatályon kívül helyezése azt jelentette, hogy új másodfokú eljárást kellett lefolytatni – ez zárult le 2020. szeptemberben, illetve véglegesen a Kúria mostani döntésével.
Nobilis és az Eximbank 2013-ban tíz évre, a 2014–2024-es időszakra állapodott meg a hozzávetőlegesen hétezer négyzetméteres, eredeti pompájában felújított épület bérbe adásáról négyzetméterenként hatezer forintos, akkori árfolyamon 20 eurós díjért. Nem sokkal később azonban az Eximbank pert indított azzal érvelve, hogy a bérleti díj túl magas, ezért a szerződés a jó erkölcsbe ütközik, de 2017 második feléig még fizette az extrémnek tartott bérleti díjakat. Azóta viszont nem, Nobilis Kristóf cége ezért nem csak az elmaradt bérleti díjat, de 9 százalékos késedelmi kamatot is követelt. A bő 800 millió forintból 23,8 millió csak a késedelmi kamat.
Az Eximbank időközben ki is költözött a műemlék palotából, jóllehet azt korábban a saját igényei szerint alakította át. A Döb-68 Zrt. 2020 márciusában adta el a Lánchíd Palotát, ekkor írták alá a dokumentumokat a Nemzetközi Beruházási Bankkal (nevének angol változata alapján: IIB). A kormány 2019. februárban jelentette be, hogy a Nemzetközi Beruházási Bank Budapestre helyezi a székhelyét. Magyarország 1970-ben alapító tagja volt a Nemzetközi Beruházási Banknak, de a nem elég átlátható és hatékony működés miatt 2000-ben kilépett a szervezetből. Tagságát 2014-ben újította meg, és Oroszország, valamint Bulgária után a szervezet harmadik legnagyobb részvényesévé vált.
Az Országgyűlés 2020. márciusban szavazta meg azt a törvényt, amelynek értelmében az intézmény teljes mentességet kap a magyar hatóságok ellenőrzései alól, adó- és járulékmentességet, a vendégeik pedig szabadon jöhetnek az országba. Az orosz irányítású bankkal kapcsolatban az Egyesült Államok és számos szakértő is megfogalmazta azt a kritikát, miszerint minimum nem zárható ki, hogy az orosz titkosszolgálat trójai falovaként működik. Az IIB ezeket a kritikákat visszautasította.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”