Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A jogi igazgató férjének az ügyvédi irodája is perli a tévétársaságot.
A bíróságon kötött ki Kaszó Klára, az RTL Magyarország volt jogi igazgatójának és az RTL Csoporthoz tartozó luxemburgi leányvállalat, a CLT-UFA S.A vezérigazgató-helyettesének több mint 20 éves együttműködése – írja a Média1.
A lap szerint a pereskedés előzménye, hogy az RTL Magyarország szerződést bontott a Szepesi & Társai Ügyvédi Irodával, amelynek Kaszó férje is névadó tulajdonosa volt. A szerződésbontást után néhány hónappal az iroda keresetet indított az RTL ellen, vitatva a felmondás jogszerűségét, és azt is kifogásolva, hogy az médiacég a szerződésben szereplő versenytilalmi megállapodás ellenére átcsábította magához az ügyvédi iroda több munkatársát.
Ahogy elindult a per, az RTL luxemburgi egységéből elbocsátották Kaszót Klárát, aki munkaügyi bírósághoz fordult. A Média1 úgy értesült, Kaszó azt állítja, hogy a két ügy, az ő elbocsátása és az ügyvédi iroda által elindított per között összefüggés van, bosszúból bocsátották el. Az RTL ezzel szemben azzal érvel, hogy két külön, egymással nem összefüggő ügyről van szó.
A portál kereste a peres feleket, de nem kívántak nyilatkozni.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.