Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Duna Aszfalt tulajdonosa azt állítja, hogy a jachtvásárlásokra befektetésként tekint, a kormány autópálya-koncessziója iránt pedig erősen érdeklődnek, a nyertes konzorciumban akarnak lenni.
"Egy jacht bérbeadásával foglalkozó cég tulajdonosaként nincs közvetlen befolyásom arra, hogy kik és mikor bérlik ki azt, vagy, hogy éppen ki a bérlő vendége, ahogy nem velem kell megegyezni abban sem, ha például valakinek egy kapubejárót kell leaszfaltozni" – mondta Szíjj László, a Duna Aszfalt alapító-tulajdonosa a Portfoliónak adott interjúban, azzal kapcsolatban, hogy rendszeresen fordulnak meg tengeri jachtjain kormányközeli üzletemberek a hajón, ahol Szijjártó Péter is nyaralt családjával és barátaival.
Tavaly augusztusban az Átlátszó fotózta le Szíjj 7 milliárd forint értékű luxusjachtján, a Lady MRD-n Szijjártót. Amikor arról kérdezte a hvg.hu Szijjártót, hogy mennyibe került, illetve miből fizette ki a jachton töltött időt, a tárcavezető nem válaszolt.
A milliárdosnak két jachtja is van a Lady MRD és a Seagull MRD. Idén több NER-közeli vállalkozó is megfordult a hajókon, például Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója és ifj. Mészáros Lőrinc is.
A jachtos befektetéseit azzal magyarázta Szíjj, hogy kezdetben egy kisebb hajója volt, majd amikor látta, hogy ezeket nagyon jó áron ki lehet adni, beruházott még két nagyobb hajóba.
A Covid-járvány miatt felértékelődött ez az üzlet, azt tervezem és számolgatom, hogy a téli időszakra áttelepítem őket a Karib-térségbe, és így két szezonban is ki tudjuk őket használni
– mondta.
Az autópálya-koncesszió ügye is szóba került. Szíjj megerősítette, hogy érdeklődnek a pályázat iránt és szeretnének részt venni a nyertes konzorciumban valamilyen formában. A milliárdos egyébként dicsérte a kormány terveit, vagyis hogy kiszerveznék az összes autópályát, autóutat és gyorsutat 35 évre az M5-ös és M6-os autópályákról ismert ppp-konstrukcióban. A cégtulajdonos szerint korábban négyéves ciklusok határozták meg az útépítéseket, azonban a koncessziós konstrukcióban „mindenki, a megbízó, a befektető, a szakma is egy irányba húz, nem játszanak bele a négyéves rövidebb ciklusok”.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet. A jászágói beruházás fő ígérete az volt, hogy 2025-re ingyen termeli az áramot. Megnéztük, így lett-e.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”