Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Éves alapon jelentősen, ám az előző negyedévhez képest alig nőttek a Tesla eladásai, ráadásul az elemzők is többet vártak. A Tesla nemrég árat i emelt.
Az első negyedévben a Tesla összesen 310 048 elektromos járművet szállított le, ez a tavalyi év azonos időszakához képest 69,4 százalékos bővülésnek felel meg, azonban az előző negyedévhez képest alig nőttek az eladások. Emellet az elemzők 317 000 darabos értékesítést vártak, tehát a cég számai valamivel alulmúlták a becséleket. A várakozások egyébként 278 000 és 357 000 darab között szóródtak – írja a Portfolio.hu.
A Teslát, az autóipar többi részével együtt, a széles körű alkatrészhiány és az infláció is sújtotta. Az olyan kritikus alkatrészek, mint a félvezetők továbbra is hiánycikkek, és az olyan nyersanyagok, mint a nikkel és az alumínium árai is elszálltak a háború kirobbanását követően. Intő jelnek számított közben az is, hogy USA-ban a Tesla hónapokig várakoztatta a vásárlókat, mielőtt teljesítette volna autórendeléseiket.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója március közepén figyelmeztetett a vállalkozásra nehezedő inflációs nyomásra, és ezt követően a cég mind az Egyesült Államokban, mind Kínában megemelte autóinak árát.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.