Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A dokumentum a Népszava szerint plágiumgyanús. A fideszes városvezetés szerint nem történt kihágás.
Az összeférhetetlenség és a plágium gyanúját is felveti az a kadarkúti eset, melyről a Népszava számol be. A lap szerint a város korábbi jegyzője még hivatalban volt, amikor három nap alatt készített hárommillióért egy 25 oldalas térségfejlesztési koncepciót annak a társulásnak, ahol maga is dolgozott.
A Somogy megyei Kadarkúti-Nagybajomi Többcélú Kistérségi Társulás 600 millió forintot nyert a döntően uniós finanszírozású pályázaton gyerekek és családjaik felzárkózási esélyeinek növelésére még 2013-ban. A társulás a projektben szerződést kötött a Pro-Polis 36 Kft.-vel, melyet jogi tanácsadással bíztak meg 7,48 millió forintért, valamint egy tanulmány összeállításával, 3 millióért.
A Népszava szerint a Pro-Polis 36 Kft.-t néhány héttel a jogi tanácsadási szerződés megkötése előtt alapította Horváth Zsolt, aki ekkor a társulás egyik tagjának, Kadarkútnak volt a jegyzője, illetve korábban munkaszervezeti vezető és bizottsági tag is volt a társulásban.
A tanulmány megrendeléséről szóló szerződést 2014. augusztus 29-én írták alá, a teljesítés időpontja mindössze három nappal később volt, a kifizetés újabb két nappal később meg is történt. A tanulmány 25 oldalas lett, vagyis oldalanként 120 ezer forintba került. A lap szerint általános megállapítások szerepelnek benne, és több plágiumgyanús szövegrészt is azonosítottak a szövegben, ezeket a Népszava szerint a Somogy Megyei Önkormányzat 2014 februárjában elkészült, 59 oldalas megyei fejlesztési koncepciójából emelhették át.
A Népszava megkereste Horváth Zsoltot, de nem érte el, Kadarkút fideszes városvezetéséből pedig a jegyző reagált kérdéseikre. Szalontai András szerint a lap felvetései ténybeli tévedéseken alapulnak, illetve abszurdak, de részleteket nem közölt. Az összeférhetetlenség gyanújáról azt írta, a helyzetet elődje jogszerűen megszüntette, a kistérségi kifizetések pedig igazolt ellenszolgáltatásért történtek.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?