Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A különadó és a kamatstopok alaposan megterhelték a K&H eredményét, a nyereség így az előző évitől is elmaradt.
A K&H Bank és Biztosító 67,6 milliárd forintos adózás utáni eredménnyel zárta 2022-t, ez 10 százalékkal kevesebb, mint a 2021-es profit – derül ki a csoport üzleti eredményeit bemutató közleményből. A csökkenést elsősorban az okozta, hogy a K&H Bank és Biztosító 56 milliárd forintnyi plusz költséget számolt el „a válság háztartásokra és vállalkozásokra gyakorolt hatását enyhítendő kormányzati intézkedések miatt” – írják a közleményben.
A „válság hatásait enyhítendő kormányzati intézkedések” megfogalmazás eufemizmus: a kormány 2022-ben alaposan megsarcolta a bankokat, egyrészt egy közvetlen különadóval, másrészt a hitelintézeteket terhelték a különféle kamatstopok, amelyek miatt az élő hitelszerződések kamatozása nem követhette a szerződésekben rögzített, piaci árazást. A K&H összesítése szerint az 56 milliárd forintos sarc a következőképpen állt össze:
A kamatstopot egyébként már a bankszektor és a pénzügyi rendszer felügyeletéért felelős jegybank is kritizálta novemberi Pénzügyi stabilitási jelentésében. A jegybank szerint a kamatstop igazságtalan, leginkább a legtehetősebb adósoknak kedvez, illetve rombolja a pénzügyi kultúrát, mert a kockázatos hitelt felvevő (azt megtartó) adósokat „segíti”. Az intézkedés indokolatlan, mert nincs már olyan sok változó kamatozású hitel az állományban. A kamatstop gyengíti a monetáris transzmissziót, így nehezíti a jegybank infláció elleni harcát. A kamatstop hatalmas plusz teher a bankoknak, így csökkenti hitelezési képességüket.
A banknak amúgy, ahogy a teljes bankszektornak, kiváló éve volt – vagyis lett volna a kormányzati elvonások nélkül.
A teljes hitelportfólió egy év alatt 20 százalékkal, 2582 milliárd forintra nőtt, 2022-ben 680 milliárd forintnyi új kihelyezéssel.
Az új babaváró hitelek értéke 2022-ben elérte a 61 milliárd forintot. A bank vállalati hitelportfóliója, beleértve a nagy kkv-kat is, éves alapon 29 százalékkal bővült.
2022-ben a K&H is belehúzott a digitális átalakulásba. „2022 végén bemutattuk Kate-et, a személyes digitális asszisztenst. Kate magyarul beszél, már több mint 60 féle funkciót ismer, de gyorsan tanul és napról napra egyre „valódibb” pénzügyi tanácsadóvá növi ki magát, aki mobilbanki ügyfeleink rendelkezésére áll. Ha kérdeznek tőle, azonnal figyelembe veszi az ügyintézés kontextusát, végrehajtja az utasításokat, de elemzi is a rendelkezésre álló adatokat, releváns és értékes üzeneteket küld, majd később pénzügyi javaslatokat tesz, vagyis időt és pénzt takarít meg ügyfeleinknek” – mondta Németh Balázs, a K&H Csoport innovációs vezetője.
A K&H-nak 640 ezer digitálisan aktív ügyfele van, a mobilbankját pedig 520 ezren használják aktívan. Az ügyfelek 88 százaléka valamilyen digitális csatornán – internetbankon, mobilapplikáción – keresztül intézi az ügyeit.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.