Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A szakszervezet 25 százalékos béremelést követel, a vállalat nem tett ajánlatot.
Első fokon jogszerűnek ítélte a Fővárosi Törvényszék a Volánbusznál tervezett munkabeszüntetést; az egyelőre nem jogerős végzés alapján a Munkástanácsok Országos Szövetsége úgy véli, hogy megkezdhető a december 10-11-re bejelentett munkabeszüntetés.
Az érdekképviseleti szövetség közleménye szerint a bíróság a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezetnek (SZAKSZ) adott igazat a sztrájk jogszerűségének megállapítása iránt indult nem peres eljárásban, a Volánbusz Zrt. kérelmét pedig elutasította. A bíróság megítélése szerint a jogszabályi előírásokat maradéktalanul betartó sztrájkfelhívás és tervezett sztrájk bejelentése, amelyről megfelelően tájékoztatták a munkáltatót, önmagában nem minősül az együttműködési kötelezettség megsértésének. Továbbá nem minősül a szakszervezet eljárása sztrájkjoggal való visszaélésnek sem.
A SZAKSZ korábban úgy számolt, hogy
hétfőn, a sztrájk második napján a 42 540 járat közül 19 830 járat nem fog közlekedni.
A Mandiner másképp értesült. A lap szerdán azt írta, hogy december 10-én, vasárnap a nagyjából 18 ezer járat 21 százaléka, 3760 járat nem indul majd el. Hétfőn pedig a felük, 19 200 nem közlekedik majd.
A sztrájk célja „érdemi és jelentős”, 25 százalékos bérfejlesztés elérése.
A szakszervezet és a Volánbusz már tárgyalt az igényekről, utóbbi azonban tulajdonosi felhatalmazásának hiányában november 24-én nem tudott ajánlatot tenni. A zrt. korábban azt közölte az MTI-vel: elkötelezettek abban, hogy legkésőbb 2024. január 20-ával lezárják a jövő évi bértárgyalásokat, és megkössék a bérmegállapodást
Lázár János döntött: egy ember vezeti a buszokat és a vonatokat
Mosóczi László a MÁV-START és a Volán közös vezérigazgatója. A közös igazgatóságban és felügyelőbizottságban több kormányközeli bankár is széket kapott.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a Ferrari szerezte meg a pole pozíciót.