Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Úgy tűnik semmi nem lett a nagy tervekből, hogy fémtartályokban tenyésszenek évi ezer tonna lazacot exportra Zalaegerszegen. A beruházó állítólag visszafizette az erre elnyert közel 3 milliárdos uniós támogatást is.
Állítólag visszaadta az innovatív lazacfarmra kapott 2,9 milliárd forintos uniós támogatást a Sagyibó Viktor, a Zalmon Kft. tulajdonos, aki korábban fémtartályokban nevelt volna lazacokat a zalai megyeszékhelyen.
A fejleményről Hadházy Ákos ellenzéki országgyűlési képviselő számolt be Facebook-oldalán, aki a város polgármesterétől kapott tájékoztatást az ügyben. Eszerint a cég – amely 2022 őszén el akarta kezdeni felépíteni a farmot – még az ehhez szükséges telket sem vásárolta meg a várostól, és - legalábbis egyelőre - lemondott a megvalósításáról, a pénzt pedig azért fizették vissza, mert a kicsúsztak volna a támogatáshoz kapcsolódó elszámolási határidőből.
Pedig a lazacfarm terve korábban a kormánynak is igen kedves volt, kiemelt beruházássá is nyilvánította, de már a kezdetekben több akadály is volt: az évi ezer tonnás haltermeléshez szükséges vízmennyiség befolyásolta volna a közcélú vízhasználatot, és megkétszereződtek a költségek is, amit az uniós támogatással sem tudtak ellensúlyozni.
Magyar lazacfarm még sosem volt ilyen fontos a kormánynak
A vállalkozás finanszírozása 3 milliárd forintos uniós támogatással is rosszul áll, mert egy év alatt kétszeresére drágult a beruházás.
Mint az ellenzéki képviselő által közzétett polgármesteri válaszlevélből kiderült, a cég nem tett le teljesen a tervről: költségcsökkentési és fenntarthatósági szempontok alapján újratervezik, és keresik a banki finanszírozás lehetőségét.
A friss (vagy fagyasztott) egész lazac 2021-ben a 218. volt a világkereskedelemben megforduló összes termék körében, összesen 15,3 milliárd dolláros (akkori árfolyamon több mint 5300 milliárd forint) forgalmával a világkereskedelem 0,073 százalékát adta – derül ki az OEC oldalán elérhető adatokból. A legnagyobb exportőr Norvégia, amely a világ lazacexportjának csaknem a felét (46,9 százalék) adta 2021-ben, összesen 7,19 milliárd dollár (akkori értéken 6,5 milliárd euró, 2500 milliárd forint) értékben. Összehasonlításként érdemes felidézni, hogy Magyarország összes idevágó kivitelének (hal, rák, puhatestű állat) értéke a KSH szerint 2021-ben 18,8 millió euró (7 milliárd forint) volt. Vagyis az összes Magyarországról kivitt halas termék értéke épphogy elérte a norvég lazackivitel 350-ed részét.
Hogy az évi ezer tonnás hazai lazacexportról szóló álmok hogyan viszonyulnak ehhez, érdemes megnézni mennyibe kerül most a lazac: a Nasdaq-on jelenleg kilogrammonként 3353 forintnak megfelelő norvég koronáért kereskednek a hallal. Ebből kiindulva éves szinten 3,3 milliárd forintos bevételt jelenthetne az ezer tonnás export. Ez még mindig alig több mint 0,1 százaléka lenne a 2021-es norvég exportnak.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.