Április 1-jével kivezették a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott vállalati hitelekre érvényes kamatstopot, ugyanakkor a változó kamatozású és maximum ötéves kamatperiódusú lakossági lakáshitelek kamatstopja 2024. július 1-jéig érvényes. Az ATV arról kérdezte Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert, hogy ha júliusban lejár a kamatstop, meghosszabbítják-e, és ha igen, meddig. A miniszter elmondása szerint
erről a kormány dönt, de javaslatot tesz arra vonatkozóan, hogy decemberig hosszabbítsák meg.
Nagy Márton legutóbb, az otthonfelújítási program kapcsán már szót ejtett róla, hogy július 1-je után is maradhat a kamatstop.
A kormány bepereli a SPAR-t Nagy Márton szerint
A portál a SPAR kontra magyar kormány ügyről is kérdezte Nagyot. „Jogi lépések lesznek, az igazságügy-miniszter fog eljárni” – fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter, aki arról is beszélt az ATV cikke szerint, hogy „a jogi lépések nem megkerülhetők”.
Kérdezték továbbá arról, hogy az anyacéget fogják-e jogi úton támadni, vagy a SPAR Magyarországot, amiről azt mondta: „több szinten történt sértő állítás”. A lehetséges feljelentésről korábban már a kormányközeli Világgazdaság is írt „megbízható forrásokra” hivatkozva.
A SPAR március közepén jelentette be, hogy az Európai Bizottsághoz fordult a magyar kiskereskedelmi különadó miatt, amelyet diszkriminatívnak és jogellenesnek tituláltak. A SPAR EB-hez benyújtott panasza szerint a kormány beavatkozása körülbelül 90 millió euróval növelte a költségeiket, és tavaly közel 50 millió eurós veszteséget okozott.
Ezt követően elmérgesedett a viszony a vállalat és a magyar kormány között, pláne, amikor a cég osztrák vezetője egy interjúban azt mondta, hogy Orbán Viktor egy rokonának akarhatott részesedést szerezni a SPAR-ban.
A kormány ezek után teljes letámadásba kezdett:
Az adok-kapokról nemrég a HVG közéleti podcastjában is beszélgettünk, ezt itt tudja visszahallgatni.
Mit panaszolt be az Európai Bizottságnál a SPAR, és honnan ered a feszültség a kormány és a külföldi kiskereskedelmi vállalatok között? Mit állított Orbán Viktorról a cég osztrák vezére, és mi lehet a valóságalapja? Reális-e, hogy kivonuljon a boltóriás Magyarországról? Ezeket a kérdéseket tisztáztuk közéleti podcastunkban.