„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Ezerrel megy a kampány.
Kétszer annyi biciklivel, köztük elektromos kerékpárokkal, valamint külvárosi lefedettséggel érkezik a Bubi 3.0 2026-tól – erről Karácsony Gergely főpolgármester és Walter Katalin a BKK vezérigazgatója beszélt a Kopaszi-gáton található új töltőállomás felavatásán kedd délelőtt. A Bubi megújulásának előkészítését már hónapokkal ezelőtt elkezdte a BKK, a közbeszerzést ősszel írhatják ki, előtte a piaci szereplők igényeit konzultáción keresztül, a felhasználókét pedig a mai nappal induló kérdőívvel mérnék fel.
Az új biciklik és állomások a jelenleginél nagyobb területen lesznek használhatóak, így például az Örs vezér tere, Kőbánya-Kispest, Újpest-Városkapu, a József Attila-lakótelep, Angyalföld, Zugló vagy Őrmező környékén is. Walter Katalin szerint a Bubi a fejlesztéseket követően “több százezer bel- és külvárosban élő budapesti számára jelent majd fenntartható közlekedési alternatívát a jövőben”.
Arról Karácsony Gergely beszélt, hogy legalább 4500 bérelhető kerékpár tartozhat 2026-tól a Bubi flottájába, köztük e-biciklik is. A főpolgármester szerint így minden fontos, legalább 30 ezres utazásszámmal rendelkező közlekedési csomópont elérhetővé válik Bubival anélkül, hogy a belvárosban kevesebb lenne a kerékpár.
A BKK szerint tavaly 3,4 millióan használták az alkalmazást, és összesen közel 7 millió kilométert tettek meg. A most átadott állomással már 208 Bubi-dokk működik. Az, hogy elektromos kerékpárokkal bővülhet a Bubi, már tavaly ősszel felmerült, akkor erről itt írtunk.
A bejelentésre reagált Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt, a BKK 2010 és 2014 közötti vezérigazgatója is. Az LMP által támogatott jelölt szerint Karácsony Gergely azt követően jelentette be a külvárosi fejlesztéseket, hogy ő öt nappal korábban arról beszélt, hogy a “Hungária körúton túlra, a nagy közlekedési csomópontokba és lakótelepek környékére” is kiterjesztené a szolgáltatást főpolgármesterként.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.