Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A járatokat korábban a gázai konfliktus miatt függesztették fel, nemrég újraindították őket, most azonban ismét a felfüggesztés mellett döntött a brit fapados légitársaság.
Alighogy újraindította járatait Izraelbe az easyJet légitársaság, ismét felfüggesztették azokat – számolt be róla az i24News. Hétfőn reggel még csak a hét végéig, április 21-ig jelentették be a járatok felfüggesztését, kedden azonban arról is döntött a társaság, hogy egészen a nyári szezon végéig, október 27-ig nem indítanak gépeket a tel-avivi Ben Gurion nemzetközi repülőtérre. Tájékoztatásuk szerint a már megvásárolt jegyek birtokosai több lehetőség közül választhatnak, ezek között a vételár visszatérítése is szerepel.
Izrael légterét múlt hétvégén a szombati, Irán által indított légitámadás miatt lezárták, hétfőn azonban újraindult a légi közlekedés. Több légitársaság járatainak felfüggesztése mellett döntött, annak ellenére, hogy a járatok egy részét nemrég indították újra, miután korábban a gázai konfliktus miatt felfüggesztették őket.
A Wizz Air márciusban indította újra a tel-avivi járatait, most ők is arról tájékoztatták az utazóközönséget, hogy a menetrendben változások következhetnek be – erről a The Guardian írt. A lap szerint több másik légitársaság is a járatok felfüggesztése mellett döntött, többek között a Delta és a Lufthansa is. A British Airways hétfőn még gépet indított Tel-Avivba, de a járatok számát heti négyre csökkentette, és egy ciprusi személyzetcserét is közbeiktatott, hogy a pilótáknak és légiutas-kísérőknek ne kelljen Izraelben éjszakázniuk.
A Ryanair korábban arról döntött, hogy júniustól indítja újra tel-avivi járatait, arról egyelőre nincs hír, hogy az iráni támadás miatt ezen változtattak volna.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.