Hetek óta hirdetik, hogy megérkezik a Domi mekis kedvence néven futó menü a McDonald’sba – hogy mennyire hihető, hogy Szoboszlai Dominiket boldogan engedi a Liverpool dietetikai stábja gyorséttermekben falatozni, azt most ugorjuk át, a reklám az reklám. Mivel ma már mindenki megkóstolhatja, mi sem hagyhattuk ki a tesztelést.

A menü tartalma: egy McCrispy, egy közepes burgonya, egy 0,4 literes shake választható ízben és egy chilis-majonézes szósz. Mivel Szoboszlai a menü leleplezésekor vaníliás shake-et választott, mi is ezzel próbáltuk ki. Akit ez érdekel: nagyjából 1100 kalória a menü, egy kemény liverpooli edzés után kellhet ennyit visszapótolni.

Ebből a felsorolásból is látható, hogy a nagy csinnadratta ellenére az összeállításban valójában majdnem semmi új nincs, csupán a szósz az eddig nem ismert fejlesztés, az összes többi elemet külön-külön is megvehetnénk. A kombináció viszont tényleg újszerű, ez elsőre furcsa is lehet, izgalmas kérdés, hogy az édes shake és a csípős szósz párosítása a gyakorlatban jobb-e, mint elméletben.

A Domi mekis kedvence menü

Aradi László

Mivel ez a chilis-majonézes szósz „Szoboszlai gólpasszának” (igen, így hirdetik) egyetlen új eleme, mi is ezzel kezdtünk. A szósz megosztotta a szerkesztőséget, volt, aki bevallottan nem bírja a csípőset, ám ezt nem érezte annak, mások szerint viszont kifejezetten csíp, de olyan vélemény is akadt, hogy kapásból nem igazán erős, utána viszont még hosszú percekig ott van az utóíz. De nem csak a csípősségben volt eltérő kollégáink véleménye. Egyesek szerint nagyon finom és igazán kellemes, a többiek már nem mártogatták volna még egyszer krumplijukat a szószba, sőt, állították, úgy kaparja a torkukat az utóíze, mint egy tavaszi nátha.

A krumplit nem kell senkinek bemutatni, bár mire kihozták, és elkezdtük enni, már nem a legszebb emlékeket idézte, és ez a mi hibánk volt – frissen nyilván nem ilyen az élmény, úgyhogy maradjon az a jótanácsunk, hogy aki házhoz szállíttatja, utána ne fotózással folytassa a napsütéses teraszon, hogy jól illusztrálható cikk legyen az eredmény, egye meg rögtön.

Milyen szép krumplink van! Igazán kár lenne, ha tönkretenné az idő, amíg fényképezzük…

Aradi László

Na, de a McCrispy. Mindenkinek ugyanaz tűnt fel elsőre: a bors dominál a szendvicsben, azt nem spórolták ki belőle, olyannyira, hogy jobban is csíp, mint a menüben lévő szósz. Azt már bárki saját maga eldöntheti, hogy ez előnyére válik-e a burgernek. Ami még mindenképp pozitívum, az a bundázott hús állaga, a kinézete alapján nem lehet kétségünk afelől, hogy ez egy friss szelet csirkemell egy túlborsozott panírban, messze a gyorséttermi átlagszint fölött. A hozzánk kiszállított szendvicsbe két paradicsomvég jutott, ennél mások szerencsésebbek lehettek, de kompenzálásképpen a saláta még egy óra után is ropogott, mint a Szoboszlai kezébe nyomott szponzorpénz. (Ne tudják meg, hány erőltetett focis hasonlatot találtunk ki, és dobtunk el azonnal menet közben: elsőre gyenge a szósz, majd nagyot üt, mint az Atalanta a Liverpoolnak; sűrű a shake, mint a Pool kispadja – és ezek még a vállalhatóbbak között voltak.)

A sor végére a vaníliás shake maradt, ahogy az az általunk ajánlott fogyasztási sorrendünkben is az utolsó elem. Ez az egészen sűrű és édes shake ugyanis csodásan elnyomja a szendvics erős borsosságát, esetleg a szósz enyhén csípős ízét. Elsőre sokan nem értettük, mit is keres a shake a menüben, a kóstolás végére azonban egyértelmű lett: akiknek a többi étel túl pikáns, a shake-et úgy használhatja, mint a tejet szokás a chilievő versenyeken.

A gyorsétteremnek persze az a lényege, hogy megbízhatóan egy nagyon stabil színvonalat hoz bármikor, ezért cserébe viszont szinte semmi kockázatot nem vállal – a borsosságot leszámítva ilyesmi érzésünk volt ezt a kóstolót követően is. Szoboszlai passzából talán gól lesz, de nem olyan nagy, mint amit a Liverpool magyarja szabadrúgásból szokott tekerni.