Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
BUD:carezone fantázianévvel az utasvárón belüli utasváró pontokat létesít a ferihegyi reptér, ahol azok az utasok várakozhatnak, akiknek késik vagy törölték a járatát.
„Pozitívan fogadjuk, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium is kiemelt ügyként kezeli a problémát, és a Budapest Airport tulajdonosaiként közösen, gyorsan és hatékonyan tudtunk fellépni a kialakult helyzet orvoslásában” – közölte François Berisot, a Budapest Airport új vezérigazgatója, órákkal azután, hogy Nagy Márton közleményben azonnali beavatkozást sürgetett a légi közlekedésben.
Ebben a tárcavezető beszámolt róla, hogy raportra magához rendelte a légi irányításért felelős HungaroControl vezetőjét, a Budapest Airport Zrt.-t pedig arra kérte, hogy „biztosítson megfelelő eszközöket és infrastruktúrát ahhoz, hogy az utasokat a lehető legkisebb kellemetlenség érje, komfortérzetük minél magasabb legyen. Szükség esetén pedig – annak ellenére, hogy ez nem az ő feladata – lássa el élelmiszerrel és ivóvízzel a késést elszenvedő, sokszor kisgyermekes családokat és turistákat”.
A Budapest Airport bejelentése szerint két, BUD:carezone névre keresztelt segítőpontot alakított ki a tranzitterületen, amelyet szükség esetén további egy egységgel bővít. A légitársaság, a földi kiszolgáló vállalat vagy a Budapest Airport személyzete hangosbemondón vagy személyesen tájékoztatja az érintett utasokat arról, ha a segítőpontokat igénybe vehetik.
A zónákban a Budapest Airport a járatkésés miatt várakozó utasoknak folyamatosan információt ad, valamint szükség esetén szendvicset, vizet, a kisgyermekeseknek pedig pelenkát, bébiételt és törlőkendőt is biztosít.
A Budapest Airport azt javasolja az utasoknak, hogy amennyiben a légitársaság vagy a földi kiszolgáló vállalat tájékoztatta őket a járatuk késéséről vagy törléséről, és a repülőtér területét nem tudják vagy nem akarják elhagyni, akkor itt várakozzanak, ezzel biztosítva, hogy a járatukat érintő aktuális információkhoz a lehető leghamarabb hozzájussanak. A BUD:carezone-ban a Budapest Airport ügyeletes terminálmenedzserei, valamint terminálinformációs munkatársai folyamatosan segítik az utasokat.
A Budapest Airport a jelenlegi helyzetben azt tanácsolja az utasoknak, hogy utazásuk szervezésekor a rugalmasan módosítható foglalásokat részesítsék előnyben, érkezzenek időben (legalább a járat indulása előtt 2,5 órával) a repülőtérre, és folyamatosan figyeljék a légitársaságoktól kapott információkat, valamint a repülőtéren a földi kiszolgáló vállalat munkatársainak tájékoztatását. A kézipoggyászba minden olyan személyes dolgot, egészségügyi felszerelést, gyógyszert (ami a biztonsági ellenőrzésen átvihető) érdemes bepakolni, amire az utasnak szüksége van, illetve nélkülözhetetlen akár egy többórás repülőtéri tartózkodás esetén.
A késések minden légitársaság minden járatát érinthetik, és ez a tendencia akár a nyári utazási szezon végéig, vagyis szeptember 30-áig is elhúzódhat
– figyelmeztet a reptér-üzemeltető. Az eddigi tapasztalatok alapján a kora hajnali, reggeli és délelőtti járatok nagyobb biztonsággal indulnak el menetrend szerint, ezek esetében nincsenek vagy csak minimálisak a késések. Általánosságban elmondható, hogy minél több fordulót teljesít egy járat, annál nagyobb eséllyel gyűjt késést a nap végére. Az időjárás azonban mindig kiszámíthatatlan tényező, így egy nagyobb vihar vagy zivatar a reggeli járatok esetében is okozhat késést.
A magyar állam nemrég szerzett többségi részesedést a ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airportban. A reptér-üzemeltetésért felelős kisebbségi tulajdonos a francia Vinci Airports lett.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.