Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A 24.hu szerint erre egy 2017-től hatályos törvénymódosítás adott lehetőséget a miniszterelnöki vő cégbirodalmának. Magyar Péter Panamával és Al Capone-nal kommentálta a fejleményt.
Adóparadicsomi állapotokat teremtett Orbán Viktor miniszterelnök vejének egy törvénymódosítás, amely lehetővé tette a BDPST-birodalomnak, hogy elkerülje a nyereség utáni adózást, írja a 24.hu.
A lap gyűjtése szerint Tiborcz Istvánék BDPST-je az elmúlt öt évben a lehetőséget kihasználva 30 milliárd forint körüli adóalap-kedvezményt realizált.
Frissítés: Szemlénk megjelenését követően reagált a BDPST, a társaság két lényeges tévedésre hívta fel a figyelmet. Egyrészt közlésük szerint a 24.hu állításával szemben ők nem adó-, hanem adóalap-kedvezményt kaptak (ezt már az eggyel fentebbi bekezdésben is javítottuk), másrészt ennek értelmében a cikk tárgyául szolgáló időszakban nem 30, hanem 2,6 milliárd forint társasági adó fizetése alól mentesültek.
Tiborcz központi vagyonkezelője, a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. – ahol Orbán Ráhel, a kormányfő lánya a kreatív igazgató – 2019 és 2023 között 48,4 milliárd forint nyereséget termelt. Ez idő alatt 5,5 milliárd osztalékot vettek ki a cégből. A 24.hu szerint eközben lenullázták a társasági adót, és a lap szerint ugyanez zajlik lényegében a teljes, 16 kapcsolt vállalkozást számláló cégcsoportnál. A Gellért Hotelt birtokló Geraldton Invest Zrt. a 24.hu szerint kivételt jelent. Ez a társaság 2022-ben a közel 25 milliárdos nyereség után kicsit kevesebb, mint kétezreléknyi adót, 44 millió forintot befizetett.
Mindez úgy vált lehetségessé, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter nyolc éve, egy adótörvény-módosító csomag részeként tett javaslatot arra, hogy a hazai vállalkozások a műemlék épületek és a helyi védelem alatt álló ingatlanok felújításánál a beruházási érték kétszeresével csökkenthessék az adóalapjukat. A 2017-től hatályos módosítás azt is megengedte, hogy a beruházást végző cég ötéves időszakra nyújthassa el a kedvezmény igénybevételét, ha pedig nincs elég nyeresége, akkor akár tovább is adhassa az adóalap-csökkentés lehetőségét a kapcsolt vállalkozásoknak. A csoporton belül anya- és leányvállalatok, illetve közös vezetésű társaságok között lehet szétteríteni a kedvezményt.
Tiborczék birodalma pont ilyen: sorra vásárolta a műemlék ingatlanokat, nem volt híján a hiteleknek, hiszen a kormány bankja, az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. bőven adott kölcsönt, és céghálót is szőttek, melyet az ingatlanok adásvételét követve mozgattak.
A 24.hu sommázata szerint Tiborczék cégcsoportja éves beszámolóiból kiolvasható, hogy a cégbirodalom egy olyan nagyvonalú és rugalmas adóalap-kedvezménnyel tudta lényegében nullára csökkenteni a nyereségadó-fizetési kötelezettségét, melyet éppen az indulása előtt vezettek be.
A 24.hu cikke szerint a NAV idén nyáron egy közérdekű adatigénylés nyomán nyilvánosságra hozta: 2018-2022 között összesen 36,8 milliárd kedvezmény mozgott a cégek között.
A cikkre hétfő reggel Magyar Péter a Facebookon reagált. A Tisza vezére kommentárjában azt írta, “az Orbán-klán tagjainak nem kell Panamáig repülniük egy jó kis adóparadicsomért, egy éjszaka alatt megteremti nekik itthon a miniszterelnök, aki ugye pénz- és nőügyekkel nem foglalkozik”, illetve azt, hogy “Al Capone hozzájuk képest egy kezdő óvodás volt”.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.