Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A nemzetgazdasági miniszter rendkívüli fogyasztóvédelmi ellenőrzést rendelt el, mert hirtelen megnövekedett az ételkiszállítással kapcsolatban beérkezett panaszok száma.
A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium rendkívüli fogyasztóvédelmi ellenőrzést indít a legnagyobb ételfutároknál, közölte hétfő délelőtt az NGM.
A vizsgálat többek között a kiszállított ételek állapotára, a kiszállítási idő betartására, az árakkal kapcsolatos problémákra, valamint a fogyasztók kompenzációjára vonatkozik, sorolta a Nagy Márton-vezette minisztérium bejelentése.
A tárca azzal indokolja a lépést, hogy „az utóbbi hetekben megnövekedett az ételfutárok tevékenységével kapcsolatos fogyasztóvédelmi hatósághoz érkező panaszok száma”.
Minden nagyobb ételkihordó céget bepanaszoltak a fogyasztók, a Woltot és a Foodorát is. Jelentősebb problémaként fogalmazódott meg több esetben is, hogy az ígért kiszállítási határidőnél jóval később érkeznek meg az ételek, az árak feltüntetése nem egyértelmű vagy hibás volt, illetve hogy a kiszállítás nem volt megfelelő.
A kormányhivatal próbavásárlással ellenőrzi a futárokat, négy területre kiemelten fókuszálva:
A fentieken túl az ellenőrzés kiterjed továbbá a cégek honlapján és általános szerződési feltételeiben található tájékoztatási kötelezettségekre, közölte az NGM.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.