Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Vélhetően sikerül is nekik.
Októberben az Egyesült Államok 12 államában lehúzták az étlapokról a McDonald’s ikonikus burgerét, a Quarter Poundert, miután E. coli-fertőzési hullám tört ki a termékhez kapcsolódóan, amely halálos áldozatot is követelt.
A vizsgálatok szerint a szendvicsekben lévő, friss, kockára vágott hagyma volt a fertőzés forrása (először felmerült, hogy a marhahúspogácsa a szennyeződés hordozója, de ezt cáfolták a vizsgálatok). A botrány akkora volt, hogy utána az amerikai gyorsétteremláncok egy ideig nem szolgáltak fel friss hagymát tartalmazó termékeket az országban.
A McDonald’s most arról döntött, hogy 100 millió dollárt, azaz mai árfolyamon közel 40 milliárd forintot költ arra, hogy visszacsábítsa az éhes tömegeket az éttermeibe. Az összeg több mint felét, egészen pontosan 65 millió dollárt közvetlenül azok a franchise-ok kapják, amelyek a leginkább érintettek voltak.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.